Az első amerikai James Bond – Christopher Nolan: Tenet

A hónapok óta a rajongók élénk fantáziáját csigázó, több mint 200 millió dolláros költségvetéssel, hét különböző országban, speciális IMAX kamerákkal forgatott futurisztikus kémtörténet Christopher Nolan saját bevallása szerinti eddigi legambíciózusabb vállalkozása. Az újszerű fűszerezésű, hamisítatlan Nolan-recept alapján gyártott Tenet koronavírus nélkül is a 2020-as év egyik legjobban várt filmje lett volna, a csaknem másfél hónappal elodázott premiernek köszönhetően azonban egy bizonytalan várakozással telt nyár igazán méltó megkoronázásává vált.

Csak nyissanak már ki a mozik – Ezeket a filmeket várjuk 2020 második felében

Januárban még büszkén posztoltuk rendszeresen, félévenként jelentkező rovatunkban, hogy mik azok a mozifilmek, amiket leginkább várunk. Aztán jött a tuggyukmi, és egy pár hónapig streaming-diétán volt az egész világ. A napokban a mozik épp csak hogy elkezdtek újranyitni Magyarországon, Romániában pedig még a július végi nyitás is kezd kérdésessé válni, de itt az idő egy újabb mitvárunk-cikknek. Drukkoljunk, hogy ne legyen több csúszás!

Isten, igazából – Kenneth Branagh: Thor

Aki az elmúlt éveket mély hibernációban töltötte volna, annak elmondanám, hogy a Thor című film nem a skandináv-germán mitológia istenéről szól, hanem az említett istenből inspirálódott Marvel-képregényfiguráról, ami nem mindegy – a különbség mondhatni ég és föld. Avagy Asgard és Midgard, hogy legyünk stílusosak.

Képtelen forgatókönyvek alapján – Kenneth Branagh filmes Shakespeare-adaptációi

„Föltartóztatni nem lehet a mozi fejlődését, én hát azt hiszem, hogy előbb-utóbb a színházak fogják kivetni a mozit. Úgy képzelem, hogy például a felvonásközöket mozgófénykép-előadással töltenék be, a függöny helyén egy vetítővásznat alkalmaznak, s míg a színpadot berendezik: a közönség mozgófényképeket láthat" – így vélekedett a színház és a film kapcsolatáról egy nagyváradi színész a századelőn. Shakespeare-darabból már a mozi megszületésekor mozgókép készült. A Filmtett összeállítása a színpad és a film tárgyairól, a két művészet kölcsönhatásáról szól.