…amely tiérettetek megtöretik – Jan Komasa: Boże Ciało / Corpus Christi
Bűn, megbocsátás és megváltás: ezek az örök témák állnak a lengyel rendező egyszerűségében is sokrétű, megrázó filmjének középpontjában.
Címke: kereszténység
Transzfilmánia 19. – Három óriásplakát Ebbing határában
Az idei Oscar-szezon egyik legjobb filmjén ámultunk el, akarva-akaratlan is keresztény szimbolikát és üzenetet találva benne.
A semmi utolsó megkísértése – Martin Scorsese: Silence / Némaság
Hihetünk-e még abban, hogy Bergman, Tarkovszkij és még egy sor klasszikus után lehet újat mondani Isten csendjéről, kínzó némaságáról – más nézőpontból nézve az ember metafizikai magányáról? Előrebocsátom, hogy Scorsesének sem sikerült ez legújabb filmjében. Mégis, amiért a Némaságot érdemes megnézni (sőt talán újranézni), az főleg stílusában, elegánsan újracsomagolt, visszafogott üzenetében rejlik.
A horrorsztár magányossága – Christopher Lee-portré
Úgy tűnhet, Christopher Lee a beskatulyázás áldozatává vált (hasonlóan Lugosi Bélához), de valójában e horrorikon alakításai személyesebbek voltak, mint gondolnánk.
Népszerűtlen mozi – Pasolini (játék)filmjei
Kétségtelenül szimpatikus állandóan perlekedő, baloldali alakja, aki a marxizmust Szókratésszel azonosítja, és ebből adódóan egyetlen ideológiával sem tudott teljes mértékig azonosulni. Úgy gondolta, hogy a művészet lázadás, és ez nemcsak a műveket jellemzi, hanem a művész életét is. Szinte minden filmjében van valami barbár lázadás a konformizmus ellen, ezért szerethető. Filmjeiben szerzői kézjegyét viseli magán markáns figuráinak megválasztása, történeteinek darabos összeszerelése, gyakran odavetett, remegő kamerája, azaz a filmnyelv egyéni látásmódra törekvő használata.
A fantom szabadsága – Luis Buñuel-portré III.
Buñuel az ötvenes években már bejáratott névnek számított Mexikóban: a közönség is szerette, s egyre több filmje jutott ki neves fesztiválokra. Az igazi díjeső és siker azonban szinte hatvanéves koráig váratott magára. Buñuel-portrénk utolsó része.
„Jézus Krisztus zsidó volt” – Agnieszka Holland-portré
Agnieszka Holland nem pusztán az egyik legsikeresebb kortárs női rendező, a pályája is megérne egy életrajzi filmet.
Szent és profán – Abel Ferrara-portré 2.
Abel Ferrara napjainkra hátat fordított a filmvilágnak, még mindig mintha a hetvenes években élne – ennek köszönhetően legújabb filmjei ugyanolyan egyenes ági leszármazottai az akkori arthouse csúcsteljesítményeinek, mint korai zsengéi. Fénykora a kilencvenes évek első felére tehető, azóta filmjei veszítettek intenzitásukból, mozik helyett javarészt filmfesztiválok játsszák és díjazzák őket, de még mindig egy nyughatatlan képköltő szkeccsei.
Bad Trip – Az acid western 2.
A részben az ellenkultúrából kinövő acid western – a revizionista irányzattal karöltve – újraértelmezte a klasszikus Vadnyugat-képzeteket. A vakondtól a Halott emberig: tanulmányunk második, befejező része.
Egy csendes kálvária operája – Xavier Beauvois: Des hommes et des dieux / Emberek és istenek
A 2010-es Cannes-i Fesztivál nagydíját elnyerő film a felületes szemlélőnek okkal tűnhet úgy, hogy a zsűri mintha az év Arany Pálmáját elnyerő Boonmee bácsi teljességgel apolitikus jellegét igyekezte ellensúlyozni, megtartva ezzel valamennyit az elmúlt évtizedre jellemző fesztiválgyakorlatból, miszerint többnyire provokatív, közéleti témákat boncolgató filmek kaptak helyet a díjazottak listáján.
