Üres álca – Jeff Wadlow: Kick-Ass 2.

A képregényadaptációk elmúlt évtizedének hagyományán próbált túlmutatni három éve a Kick-Ass (Ha/Ver) című, friss lélegzetvételű akciófilm, amely furfangos célt tűzött ki magának az amerikai mozilátogatók meglepetésére. Úgy ragaszkodott formailag a (szuper)hősök mítoszához, hogy a protagonisták emberfeletti képességeit mind mellőzte. A képregényes konvenciókhoz ragaszkodó képi és tartalmi megvalósítás olyan állandó helyzetkomikumot kölcsönzött a cselekménynek, amely néhány esetben már az abszurditást érintette. Mindezekkel egyidőben az emberfelettitől megfosztott akciófilm hű maradt az archetipikus képregényhős beavatási folyamatához: felismerés, szembesülés, majd ezáltal az eredettörténetből fakadó félelmektől való felszabadulás. Ez az a mindannyiunkban lezajló változás, amit az önnön megismerés jegyében vállalunk fel – és amit a második rész teljes mértékben megtagad mind nézőitől, mind szereplőitől.