Susan Sontag és a film

Susan Sontag elsősorban teoretikusként ismert, esszéi, valamint fotóról, betegségről, AIDS-ről, háborúról szóló tanulmányai szereztek nemzetközi hírnevet neki. Filozófusként, íróként, tanárként, politikai aktivistaként, színházi és filmrendezőként is tevékenykedett, öt regény, három dráma szerzője. Továbbá négy játékfilm rendezője és forgatókönyvírója is volt, amelyek 1969-1983 között készültek.

Gyerekjáték – Jeles András: Angyali üdvözlet (1984)

Jeles András harmadik (bemutatás szerint második) nagyjátékfilmjében nem kortárs társadalmi nihilizmust (A kis Valentino, Álombrigád), hanem lételméleti világdrámát rendezett: a Madách-féle Az ember tragédiáját tízévesekkel ültette vászonra. Ám experimentalizmusán és az álom motívumának felhasználásán nem változtatott, miképpen üzenete komorságán sem.

Kiállítvány – Julian Rosefeldt: Manifesto / Manifesztum

Karl Marxtól Dziga Vertovig, a vorticizmustól a pop-artig körülbelül ötven híres kiáltványt kelt életre Julian Rosefeldt német művész Cate Blanchett tolmácsolásában. Figyelemreméltó kísérlet, de a múzeumok folyosóira száműzött avantgárd film nem ezzel az alkotással fogja visszahódítani magának a mozit.

„Kezedbe venni a Bruce Willist, és szétroncsolni” – Beszélgetés Lichter Péterrel

Költőnek készült, kísérleti filmes lett belőle. Az ELTE-n tanít, a Prizmába ír, és nemzetközileg elismert kísérleti filmeket forgat. Legutóbb például a Fagyott májust, amiben 70 percen keresztül bandukolhatunk a rendszerváltás és az apokalipszis utáni magyar erdőben. Lichter Péter arról is mesélt a Filmtettnek, hány Whopper menü árából jön ki egy kísérleti film, mit csinálna vele a kísérleti filmes szubkultúra, ha megrendezné a Valami Amerika 4-et, és mi lett volna, ha Reisz Gáborral együtt ő is az SzFE-re jár, Enyedi Ildikó osztályába.

Határok mentén – Lichter Péter: Fagyott május

Hogy nézett volna ki az Ideglelés – The Blair Witch Project, ha James Benning rendezi? Ez a kérdés valószínűleg még az elvetemültebb filmrajongók számára sem okozott álmatlan éjszakákat (már ha egyáltalán meg is fordult bárki fejében egy ilyen gondolat), az avantgárd rövidfilmjeiről ismert Lichter Péter első egészestés mozija azonban a tájkép-film és a horror műfaji elemeinek különös keresztezésével a maga módján mégiscsak egyfajta választ kínál rá.

Az alkimista „halálai” – Kamondi Zoltán-(de)mitológia

A rendszerváltás körül színre lépő, mostoha sorsú rendezőgeneráció (Rózsa János, Szabó Ildikó, Szederkényi Júlia, Salamon András) az útkeresés nemzedéke volt. Többek, merítve a kelet-európai filmek meditatív-elvont világából (Andrej Tarkovszkij, Juraj Jakubisko) és a ’80-as évek „új érzékenységéből” (Bódy Gábor, Jeles András), egyfajta profán mitológia felé nyúltak (Enyedi Ildikó, Monory-Mész András, Tóth Tamás). E csapás egyik legjelentősebb képviselője a hirtelen elhunyt Kamondi Zoltán, aki Halj már meg! című mozijának végső munkálatai közben távozott. E film ismerete nélkül is érdemes a velős repertoár vizsgálata.

Provocauteur – Igor és Iván Buharov: Az itt élő lelkek nagy része

Az orosz álnéven dolgozó Buharov fivérek munkái folyton valami veszélyt hordoznak magukban, hiszen sokszor darabjaira hulló tudatfolyamok – vagy szándékosan falhoz csapott ötletek. Ennek ellenére azt is érzem, hogy a szerzőpáros talán épp ezen veszélyek varázslatával kufárkodik, filmjeikben nem tartok semmitől, de minden valami feszes nyugtalanságban tart. Várom a következő pofont.