Bemutatás előtt áll Csibi László legújabb dokumentumfilmje, a Szocializmus hátsó bejárata, amely az 1965-1989 közötti romániai magyar sajtó és média helyzetét vizsgálja. A rendezőt erről és korábbi filmjeiről is kérdeztük.
A Hét kis véletlen ismét családi „történet”, ám a sok jó ötlet és a lendületes humor ellenére ezúttal homályban marad, hogy Gothár Péter mit is akart mondani az alanyairól.
Mennyire határozzák meg tetteidet és mondataidat az előítéleteid? Tudsz a téged ért hatások, élettapasztalatok, a saját érzelmeid ellenében ténylegesen objektív döntéseket hozni? Egy közösségben irányító, végrehajtó, vagy inkább lázadó szerepben szoktál működni? A Tizenkét dühös ember többek közt ezeket vizsgálja: egy heterogén csoport feszült demokráciája, ahol a leghalkabb tag véleménye is pontosan annyit ér, mint a leghangosabbé.
Spike Lee karrierje kezdete óta szinte ugyanazt csinálja, de mégsem ismételi önmagát: mindig talál új formát vagy műfajt, amin keresztül változatos perspektívából beszélhet-szónokolhat a számára fontos társadalmi-politikai témákról. Ez a fajta kreatív, műfajok közt csapongó alkotói látásmód eredményezett már kevésbé sikerült filmeket is, de az utóbbi években Lee formában van, hisz a Csuklyások – BlacKkKlansman sikere után egy újabb releváns alkotással sikerült jelentkeznie, ezúttal a kalandfilmek és a (vietnámi) háborús filmek műfajára reflektálva. Persze Lee a „kincskeresős” filmek (A Sierra Madre kincse) és a klasszikus „vietnámos” filmek (Apokalipszis most) mellett elsősorban mégiscsak önmagából építkezik.
Van valami rejtélyes és megfejtésre váró azon vallásos közösségek ajtai mögött, ahova kívülállónak lehetetlen a bejutás, így nagyjából csak az innen levált egyének tudják elmesélni saját élményeiket.
„Egy nagy házban elveszítjük egymást” – hangzik Erik, a középkorú egyetemi tanár szájából a jóslatszerű kijelentés, ami egyértelmű irányba fordítja a cselekményt. Thomas Vinterberg új filmje azonban mégsem elsősorban az eltávolodásról szól, hanem azt feszegeti, hogy hol húzódnak és milyen erősek az intimitás határai.
Van egy vidék, nem túl messze innen, a volt Szovjetunió nyugati határaihoz közel, ahová a bolsevik rendszer családos szibériai bűnözöket telepített, Isten tudja mi okból: Transznisztria. A civil törvényeket úri kedvtelésnek tekintő morcos, tetovált, mélyen vallásos férfiak hagyománytisztelő közössége az egyenruhás rendfenntartókat irtani való patkányoknak tekinti, és valamiféle ősi bűnkódex értelmében rabol, öl, él vígan, míg az ártatlan teremtményeket védelmezi. Pénzt a házban nem tart, fegyvereit szent áhítattal tisztogatja és néhanapján fehér galambokat röptet.
A díjakkal elhalmozott A messzi dél vadjai az utóbbi évek egyik legjobb debütfilmje, amely Sundance és Cannes után az Oscar-gálán is jó esélyekkel indulhat.