Néhány szó a futó bűnügyi sorozatokról I. – CSI / CSI: A helyszínelők; Sherlock; Charlie's Angels / Charlie angyalai; Criminal Minds / Gyilkos elmék; Fringe / A rejtély

Detektívek, nagyvárosi amazonok, hullakémek, zseniális laboránsok, lélektani és logikai útvesztők... Lépjünk most hátra, és nézzük meg, mitől működnek – vagy nem működnek – azok a bűnügyi sorozatok, amelyeknek legújabb évadját várva vártuk.

Variációk igazságra – Brad Furman: The Lincoln Lawyer / Az igazság ára

„A per is csak egy üzlet” – mondta Kafka, s gondolatát azóta számtalanszor (újra)hasznosították az igazságszolgáltatás teatralitásán fennakadó írók, rendezők. Noha az amerikai film központi eseménye még mindig a sztori, Az igazság ára nem egy üres bűnügyi sztárparádé. Brad Furman jó történetet választ alapanyagul, izgalmas krimihez illően mondhatni olvasmányossá tesz két órát, mely alatt teljhatalmú karmesterként irányítja hőseit.

Ponyvaregények és realizmus – Don Siegel-portré 1.

A San Sebastián-i Filmfesztivál idei retrospektívjének alanyát, Don Siegelt sokan Clint Eastwood star vehicle-jeinek bérmunkás rendezőjeként könyvelték el. Öt közös munkájukon túlmenően mégis sokkal több ő, mint a 70-es évek erőszakfilmjeinek gyárosa. Valós idejű történések pergő prezentálásában volt a legerősebb. Hősei mind egy-két nap alatt sodródnak a végkifejlet felé.

Dillinger él – Elio Petri: Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto / Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, 1970

A posztmodern kapujában az olyan nagy szerzők is, mint Pasolini (Teoréma) vagy Bertolucci (Forradalom előtt), a „kiüresedés” metafizikus témáját lelki-társadalmi apokalipszissel ötvözték, ennek a közérzetnek lett alapfilmje Marco Ferreri Dillinger halottja (1969). A metafizikus hangulatot a „realistább” rendezők is felhasználták, ennek legsikeresebb darabja lett Elio Petri szimbolikus filmje, a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében.

Emlékezésgyakorlatok a “Szöul-kitchenben” – Bong Joon-ho: Anya / Madeo

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.

A daimjó* – Kuroszava Akira-portré 1.

A japán filmről sokaknak ugrik be elsőre Kuroszava Akira neve. Nem véletlenül: neki köszönhető, hogy nyugaton elismert és nézett lett a napkeleti ország filmtermése. A Mester életművének filmtörténeti fontossága nem csak abban áll, hogy egyedülálló elbeszélésmódját briliáns vizualizációval ötvözte, de 31 önálló rendezésével számos nyugati tömegfilmest is „megihletett”. 12 éve hagyta itt az árnyékvilágot, s ha köztünk lenne, ma lenne 100 éves.

Nevem Holmes. Sherlock Holmes. – Guy Ritchie: Sherlock Holmes

Sir Arthur Conan Doyle teremtménye, a mesterdetektív Sherlock Holmes a modern tömegkultúra egyik legnagyobb karriert befutott figurája – nem csak abban az értelemben, hogy a klasszikus krimiirodalom ikonikus hőseként páratlan népszerűségre tett szert, hanem a karakter utóéletét, a Holmes-mítosz más művekben és műfajokban való megjelenését, továbbélését tekintve is.

A papa mozija – Jennifer Lynch: Surveillance

Jennifer Chambers Lynchnek bizonyára tele lehet már a hócipője azzal, hogy valahányszor szóba kerül a neve szakmai körökben, valahogyan mégis az édesapjánál lyukadnak ki: ő David Lynch leánya, és ettől a ténytől valóban nehéz eltekinteni. Ha az embernek ilyen apja van, az biztosíthat ugyan némi helyzeti előnyt a filmipari startvonalnál, ám az árnyékából is jóval nehezebb kikerülni – sajátos, önálló művészi arcéllel rendelkező alkotóként.