Időtlen idők tánca – Fernando Frías: Ya no estoy aqui / I’m No Longer Here / Már nem vagyok itt

Mexikó idei Oscar-jelöltje 2011-be, a drogháború első éveibe repít vissza, de a szokásos kartell versus rendőrség sztori helyett egy erősen szerzői történettel rukkol elő. Fernando Frías de la Parra (Los Espookys, HBO) író-rendező Netflixen is fellelhető filmje egy igazi gyöngyszem, mely amatőr színészekkel, a személyesség eszközeivel és virtuóz képekkel állít emléket a térség cholombiano szubkultúrájának. A mexikói Monterrey városából New Yorkba kényszerült főszereplő odüsszeája egy lüktető tempójú,  turistalátványosságok nélküli utazás, melynek 105 perces játékideje során minden egyszerre ismerős és idegen, globális és lokális, egzotikus és közönséges.

Buon’ appetito! – Sopranóék és a kaja

Az utánozhatatlan selypítéssel és gesztikulációval rendelkező, nem túl értelmes, de annál élelmesebb algengszter, a füle fölött deresedő Paulie Gualtieri egy adott ponton heherészve megjegyzi: „Úgy tudom, hogy az eszkimóknak ötven szavuk van a hóra. Nekünk ötszáz szavunk van kajára.”

Narancs, fogakkal belül – Tarsem Singh: The Fall / Zuhanás

Kedvem lenne ezt a magyar címet adni az egyébként Zuhanás néven futó filmnek, mert ugyanúgy, ahogy a Pán labirintusában, itt is egy külső és egy nagyon személyes, a képzelet uralta belső világ áll egymás mellett, és ahogy az lenni szokott, kiegészítik egymást, sőt, határaik össze is mosódnak: a szépség rútsággal, és fordítva, a rútság szépséggel egészül ki. Narancs, belül fogakkal.