Egyszer volt, hol nem volt egy sorozat, ami egyszerűen nem akart véget érni. Sem a készítői, sem a rajongói nem akarták igazán elengedni, így aztán kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de töretlen népszerűségnek örvendve uralta a (főleg brit, de nemcsak) tévék képernyőit. Na de miről, illetve főleg kiről is lehet szó?
Egy bűnöző története egyszerre lehet visszataszító és ellenállhatatlan, de még köztük is kevés olyan karakter van, aki annyira megosztaná közönségét, mint Tony Montana.
A tanú közel negyven év után tért vissza a francia Riviérára, ahol idén májusban a Cannes Classics program részeként került először vászonra a film eddig dobozban pihentetett, cenzúrázatlan változata. A forgatás befejezése óta eltelt fél évszázadban A tanú a kommunizmussal, illetve a mindenkori diktatúrával való szembenállás egyik szimbólumává vált Magyarországon. Bacsó Péter klasszikusának újbóli bemutatása ezért a nemrég befejezett digitális felújítás és az eddig nem látott jelenetek miatt akár igazi filmünnep is lehetne – ha egy kicsit könnyebben el tudnánk vonatkoztatni attól a rengeteg lábjegyzettől, amelyek a mai napig is gyűlnek a mű alá.
Lehet, hogy Csehszlovákia Magyarország előtt jár a betiltott filmek mennyiségét tekintve, de a minőség és az örökérvényűség miatt nincs amiért aggódni: A tanú ötven év után is működik, erre bizonyíték az is, hogy a Cannes-i Filmfesztivál is (újból) műsorra tűzte a felújított, cenzúrázatlan verziót. Íme, pár érdekesség A Nagybetűs Magyar Kultuszfilm történetéből.
Azt sem tudom, hogy melyik „legfontosabb” kérdéssel kezdjem. Hogy aktuális-e ma az 1981-ben készült Kopaszkutya, hogy mennyire hiteles kordokumentum, hogy jó filmnek lehet-e nevezni, vagy hogy hogyan sikerült szinte a film „melléktermékeként” egy olyan zenei albumot megszülni, ami azóta is az egyik legtöbbet hallgatott és idézett, generációkat összekötő magyar lemez lett? Úgyhogy csak szépen sorban.
Az idei Cannes-i Fesztivál egy speciális vetítéssel tiszteleg Kubrick és az idén ötvenéves Űrodüsszeia előtt: egy nem digitálisan, hanem az alkotáshoz méltón analóg módon restaurált 70mm-es kópia vetítésével, amit a mester (egyik) szellemi örököse, az analóg filmezés egyik utolsó mainstream védelmezője, Christopher Nolan vezet majd fel. Íme, néhány érdekesség a filmmel kapcsolatban.
2003-ban egy Tommy Wiseau nevű, látványosan nem new orleans-i származású (bár ő mindenkinek ezt állítja), meghatároz(hat)atlan korú, nagy álmokkal megátkozott rejtélyes figura a semmiből elővett hatmillió dollárt, és ebből a pénzből viszonylag kompetens stábot bérelve, a saját maga főszereplésével megrendezte minden idők egyik legrosszabbjának kikiáltott filmjét. Erről a folyamatról szól a James Franco által rendezett A katasztrófaművész, ami olyan, mint az okos lány a mesében: láttat is, meg nem is, jó film is, meg nem is.
A korábban rövid- és dokumentumfilmeket készítő, a Balázs Béla Stúdió egyik vezéralakjának számító Szomjas György 1976-ban leforgatott egy teljesen előzmények nélküli mozit, amely azóta is a magyar filmtörténet talán egyik legnagyobb paradoxonjának számít. Szomjas ugyanis nem kevesebbre tett kísérletet, mint hogy a westernfilmet sikeresen elvegyítse a betyár néphagyománnyal. És miközben minden filmelméleti ismeretem mellett a józan ész is azt mondatja velem, hogy ilyen műfaj nem létezhet, mégis úgy tűnik, hogy a Talpuk alatt fütyül a szél az egyetlen példája a magyar westernnek.