Csak ugat, nem harap – Pejó Róbert: Mancs

A magyar állatcelebek két legismertebb képviselője minden bizonnyal Overdose, a versenymén, illetve Mancs, az életmentő német juhász. Overdose-ról két évvel ezelőtt készített kiváló dokumentumfilmet Ferenczi Gábor, Mancsról pedig mostanra sikerült összehozni egy hiánypótló jelleggel beharangozott családi mozit, melynek megtekintése után nem a hiányérzetünk csökkent, hanem a filmalap által támogatott, kortárs magyar filmbe vetett hitünk.

Hosszúra nyúlt búcsú – Jean-Luc Godard: Adieu au langage / Búcsú a nyelvtől

A filmes 3D technológiával és annak létjogosultságával kapcsolatban az egyik legtöbbször feltett kérdés (illetve kritika), hogy az milyen módon emelhető a rongyrázó speciális effektusok szintjéről ténylegesen a filmnyelvbe. Jean-Luc Godard legújabb – de állítólag utolsó – műve pontosan erre tesz kísérletet, és mivel a legtöbb 3D-s mozi nem elsősorban ezt a problémát igyekszik megoldani, talán tényleg itt az ideje, hogy valaki legalább megfogalmazza a kérdéseket.

Bérgyilkos a szomszédból – David Leitch, Chad Stahelski: John Wick

Amikor beülsz a John Wickre és megpillantod Keanu Reevest, amint felesége temetése után zokogva ölelgeti cuki kiskutyáját, valószínűleg kétségbeesetten fogsz feszengeni a székben attól tartva, hogy véletlenül az Édes november második részére váltottál jegyet. Aztán mikor az egész film hirtelen átcsap egy vérgőzös akcióorgiába, rájössz, hogy novemberben maximum a bosszú édes.

Kutyavendetta Budapest utcáin – avagy új magyar utópia? – Mundruczó Kornél: Fehér isten

Mundruczó Kornél mintegy másfél évtizede gyártja kompromisszumot nem ismerő filmjeit. Legtöbbször vér, erőszak, gyilkosság és brutalitás jellemzi azt a kemény világot, amelyet a néző elé tár, és a rendezők gyakran olyankor teszik ezt, lásd Pasolini Salóját vagy éppen Kim Ki-duk tavalyelőtti velencei Arany Oroszlán-nyertes filmjét, a Piétát, ha jelezni akarják: nagy  a baj körülöttünk.