A neveletlen hercegnőket lelövik, ugye? – Pablo Larraín: Spencer

A nép hercegnője, a királyi család fekete báránya – Diana Spencert precedens nélküli népszerűsége, mindenki által jól ismert botrányos házassága, jótékony jelleme, ikonikus öltözködése és tündérmeséből tragédiába torkolló sorsa forgatókönyvírók álmává tették őt, így egészen meglepő, hogy csak az utóbbi években kezdett el hirtelen mindenki az egykori walesi hercegné életének fiktív feldolgozásával foglalkozni. Pablo Larraín rendező nem azt kívánja visszamondani, amit a könyvekből, dokumentum- és tévéfilmekből, internetes bejegyzésekből és a kulturális emlékezetből már jól ismerünk: a Kristen Stewart nevével fémjelzett Spencer nem életrajz, hanem életérzés.

Szobába zárt galambok – Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot

Letaglózó erejű betekintést nyújt a nyolcvanas évek politikai elnyomásának világába a media designerként és íróként is ismert Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje, amit egyáltalán nem érdemtelenül díjaztak az idei Velencei Filmfesztiválon. Egy Saul fiába oltott 1984 az Eltörölni Frankot, ami nem egy kellemes élmény, de mindenképpen emlékezetes.

Skanzenturizmus az ortodoxiába – Michael Steiner: Wolkenbruch különös útja egy siksze karjaiba

A Wolkenbruch különös útja egy siksze karjaiba egy könnyed, helyenként kacagtató komédia, amelyben a nézőt a címszereplő fokozatosan rövidülő-ritkuló narrációi és közönséghez intézett kikacsintásai vezetik be a diaszpórában élő ortodox zsidó kultúra karikaturisztikus világába. A filmből megtanulhatunk néhány mókás jiddis kifejezést, és futólag megismerhetjük a vinyasa flow jóga és a zsidó hagyomány bizarr szerelemgyerekét, de dokumentarista hűséget senki se várjon a műtől.

Itt mindenki francia – Ladj Ly: Les misérables / Nyomorultak

Félreértés ne essék, ez nem a Victor Hugo-féle Les misérables. Ráadásul, hogy még egy félreértés hasonlóan ne essék, itt mindenki francia, még akkor is, ha a bőrszínek teljes szivárványában rázzák büszkén a piros-fehér-kéket – üzeni Ladj Ly rendező az utcai népfelkelést idéző címképekkel, ahogy a Champs-Élysées-n a nemzeti futballcsapat győzelmét ünneplő tömeg őrjöng.

Vontatott lázadás – Arnaud des Palliéres: A lázadás kora – Michael Kohlhaas legendája

Heinrich von Kleist a német irodalom egyik legeredetibb regényében a hatalom ellen lázadó kisember figuráját örökítette meg. A Kohlhaas Mihály tengernyi adaptációt ért meg az elmúlt 200 évben irodalomban és filmen egyaránt. E feldolgozások azonban többnyire éltek a szerzői aktualizációval, korszakaik szócsövei is voltak egyben. Arnaud des Palliéres a legújabb változatban az eredeti karaktert próbálta megtalálni, s azt lecsupaszítva vászonra vinni.

A fejlődés folyamata – Rupert Wyatt: Rise of the Planet of The Apes / A majmok bolygója: Lázadás

Ha nem képregény-feldolgozások miatt, akkor valószínű, a bevált sagák és különböző sikeres szériák előzménytörténetei miatt nyavalyognék. Köztudott, hogy az államokbeli prequel-gyártás egy ugyancsak elcsépelt, filmszalagra pazarolt fanyar pszeudogondolat tömörített változata szokott lenni, ami lényegében könnyen párhuzamba hozható a pengeélen való járkálás sikertelen szellemi aktusával. A Pierre Boulle regényéből ihletett A majmok bolygóját, mint ötrészes sorozatot (nem, nem számoltam bele a Tim Burton-féle „megközelítést”) külön polcon tárolom meghatározó filmélményeim könyvtárában, és ennek előzménytörténes rebootjától enyhén szólva megszentségtelenítést vártam. Mindaddig, míg meg nem néztem A majmok bolygója: Lázadás című opuszt.

Egy felületes kaland – Nicolas Winding Refn: Valhalla Rising

[KONTRA] Utólag visszagondolva, bevallom, egy egészen gonosz (akár sértő) kérdés fogalmazódik meg bennem: kinek volt az az igen eredeti ötlete, hogy egy keresztény hadjáratot meditációs és teátrális filmapparátussal megmozgatva egy természetbúvár dokfilmmel ütköztessen? Mert amennyire összetettnek hat ez a kérdés, annyira széteső maga a produkció.