A bolgár kaland – Dimitar Mitovszki: Mission London

Az, hogy a brit főváros multikulti adottságot már többen meglovagolták Damien O’Donnell Kelet az keletjén keresztül egészen Guy Richie filmjeiig, eddig is ismert volt. A bolgárok azonban megelőzték, hogy a Borathoz hasonló szatírát, vagy valami gengsztereposzt forgassanak róluk, ezért Dimitar Mitovszki rendező személyesen költözött a szigetországba, hogy ledirigáljon egy kis blődlit. Kár, hogy a film alapjául szolgáló regény kicsit mélyebb volt.

Visszafogott tündérmese a toleranciáról – Rachid Bouchareb: London River

Bouchareb egyszerre optimista és bátor: a közösen átélt tragédiában látja a népek, kultúrák közötti konfliktusok megoldását. Ez persze egyelőre csak a fikció tündérmese-szerű világában működik. Míg Európa-szerte, parlamenteken kívül és belül ezzel ellentétes folyamatok zajlanak, addig a filmfesztiválok lehetőséget nyújtanak, hogy a mozitermek sötétjében álmodozzunk a kommunikáció és szolidaritás minden problémát áthidaló hatalmáról.

Londoni gengszterritmusok – Guy Ritchie: RocknRolla / Spíler

Ingatlanbizniszben utazó gengszterek, a nagy számok bűvöletében élő, gyönyörű könyvelőnő, egy Abramovics-szerű orosz milliárdos, meg a londoni alvilág néhány szerencsétlen lúzere egymásba és néhány komoly akcióba gabalyodik. Guy Ritchie végre újra odatette magát, talán picit keményebben is, mint eddig, a soundtrack pedig a filmtől függetlenül mindenkinek kötelező.

A londoni piros szőnyeg – BFI London, 2008. október 15–31.

Sok érdeklődő, pörgős program, piros szőnyeg és minden más, ami szükséges, megvolt ahhoz, hogy úgy érezzem, nagy és komoly fesztiválra érkeztem. London amúgy is igazi fesztiválváros, minden sarkon történik valami. A BFI filmfesztivál is beleolvad ebbe a körforgásba díszmeghívottjaival, filmbemutatóival együtt.

Fonnyadt tündérmese – Nahat Balluri: Miss Pettigrew Lives For a Day / Miss Pettigrew nagy napja

Miss Pettigrew nagy napja, ha benevezünk rá, sajnos nem válik a mi nagy napunkká is egyben. Aki fergeteges komédiára számít, azt méltán éri csalódás. Akit kielégít a 30-as évek hiteles korrajza, és a világháború közelségére fittyet hányó londoni felső tízezer fényűző világa, azt viszont méltán elkápráztathatják az igényes, gondosan válogatott díszletek és jelmezek – de még ez sem pótolhatja a történet hiányosságait.

Kidobófiúk és kiverőlányok – Sam Garbarski: Irina Palm

Az Irina Palm kétféle dramaturgia keresztmetszetében született: az egyik a „versenyfutás az idővel”-alaphelyzet, annak is az „össze kell szedni a pénzt a kezelésre, mielőtt meghal az unoka”-alfaja; a másik pedig a „becsületes nő szükségből prostituálja magát, de megőrzi emberi méltóságát”-toposz.

Városfeeling, tömörítve

Milyen városok tűnnek fel napjaink tömegfilm-térképén? Az amerikai kisváros, a távol-keleti high-tech metropolis, vagy inkább Berlin, Firenze és London?

Szexuális rendbontás – 17. Londoni Leszbikus és Homokos Filmfesztivál, London – National Film Theatre, 2003. április 2–16.

Európa legnagyobb, s egyben a világ legjelentősebb – nem díjazott – leszbikus és homokos filmfesztiváljának adott ismét otthont az angol főváros. A Brit Filmintézet által 17-ik alkalommal megrendezett két hetes esemény évről évre áttekintést nyújt arról, hol tart ma a homokos kultúra, mennyire változott meg a világ hozzáállása, s hova vezet ez a még mindig fejlődésben lévő folyamat. Ez a két hét azonban nemcsak a mozi ünnepe volt, hanem a meleg filmkészítők filmművészethez való hozzájárulásának az ünnepe is, frappáns kis cseresznyés logóval.