A Sundance idei nagy felfedezettje, a CineFesten kétszer is teltházzal vetített Swiss Army Man esszenciális indie remekmű: meggyőző bizonyíték arra, hogy a szűkös keretek – származzanak bölcs önkéntes minimalizmusból vagy a büdzsé és az alkotói tapasztalat hiányából – ösztönzik a találékonyságot.
Egy film, amely nulla forintból készült el két év alatt, direkt kerüli a profizmust, kihasználja a műfajokat, a színészek egytől egyig amatőrök, a rendező egyben operatőr és vágó is, a konzulensek festők, írók, költők, zenészek – ilyen bátor próbálkozásokat még szívesen megnéznénk.
Egy tejano bandita színes élete és kirívóan termékeny ámokfutása, avagy így vált „egy 23 éves, 7000 dollárral rendelkező filmes hollywoodi játékossá”.
Egy üres nézőtér roppant nyomasztó élmény, különösen ha a rajtam kívül senkinek vetített film úgy edz a közepesen jó végkifejletre, hogy hetvenvalahány percen keresztül, szuszogósan meg-megtorpanva, egyik mélypontról a következő, mélyebb pontra küzdi, nyomja, döngöli pár amerikai forrásból összekalapált, vékonyka cselekményét. Mindeközben pedig másra alig terjedő figyelemmel összpontosít a krimikben javarészt használatos eszközök közül egyetlenegyre, a késleltetésre. De arra aztán nagyon.
Az akció, az erőszak és az erotika ábrázolásának hatásmechanizmusára épülő Arkoff-formula1, illetve a fiatalok nézői magatartásának elemzését célzó Pán Péter-szindróma2 elméletének alkalmazása – mely mára elcsépelt alaptörvénynek számít a szórakoztató filmeket gyártó stúdiók körében – az 50-es évek Amerikájában kiugrási lehetőséget biztosított a kor legkülöncebb minimoguljának, az American International Pictures-nek.
Sorozatunk befejező részében a jelenkor független (és nemcsak) produkcióira leselkedő veszélyekkel (vagy éppen lehetőségekkel) foglalkozunk: mit hozott és mit visz az internet?
Hogyan is élünk? Mai viszonylatban a valós és hétköznapi világunkat leképező filmek, sajnos, akármennyire hűek szeretnének maradni a valósághoz, szinte fényévnyi távolságra vannak tőlünk, akikből lényegében merítkezniük kellene. Mert mit csinál ma egy ifjú kozmopolita? Merem állítani, hogy egy dologban merül ki 24 órájának jókora része (akár talán a kedves Olvasónak): internet! Na, ezt nem sok filmben láttuk még.
Ne maradj le a többi hasonló szövegünkről, kövesd Facebook-oldalunkat!
