Cogan blöffje – Andrew Dominik: Killing Them Softly / Ölni kíméletesen

Sokan dörzsölték tenyerüket arra a hírre, hogy 2008 egyik legjobb filmje, a Jesse James meggyilkolása után újra közös munkával jelentkezik Andrew Dominik és Brad Pitt. A várakozás után azonban elmaradt a robbanás, pedig azonkívül, hogy újabb zavarbaejtő példával gazdagodott a magyar címfordítások egyébként is egyre nívótlanabb gyűjteménye, a Killing Them Softly erősen megosztó film lett. Dominik legújabb munkájában a hard-boiled thriller, a gengszterfilmek és a fekete komédia jegyei keverednek – nem mindig a legszerencsésebb arányokban.

Balladai homály – Jonathan Hensleigh: Kill the Irishman

Hollywoodban alighanem elfogytak a feldolgozásra váró nagyhalak, ezért a filmkészítők Al Capone és John Dillinger helyett egyre inkább olyan – legalábbis nálunkfelé – kevésbé ismert „hősöket” vesznek elő, akiknek a történetéből talán még ki lehet sajtolni valami újat. A néhány éve Ridley Scott Amerikai gengszeterében látott kvázi ismeretlen Frank Lucas után most egy igazi ír keménygyerek, Danny Greene került terítékre.

Akár egy bekeretezett családi fénykép – Martin Scorsese: Mean Streets / Aljas utcák

[kritikaíró pályázat] Martin Scorsese nosztalgikus „így jöttem”-filmje, az 1973-as Aljas utcák különleges alkotás: nemzedéki közérzetfilm, revizionista gengszterfilm és személyes vallomás egyben. Az izgalmakat így nagyrészt nem a cselekmény, hanem az aspektusok sokszínűsége adja; s hogy a film mégsem válik zsúfolttá, azt az egységes szervezőelvnek köszönheti, mely nem más, mint az esetleges, kiszámíthatatlan valóság.

Örmény és szerelem – Laurent Tuel: Le premier cercle / A belső kör

Laurent Tuel legújabb alkotása, A belső kör hol krimiként, hol thrillerként van eladva. Pedig a melodráma, mint műfaji megjelölés, jobban illene rá, hiszen attól függetlenül, hogy gengszterek ügyködnek mindenféle lopásokban és gyilkosságokban, egy fiú és egy lány drámai szerelmét követjük nyomon az elkerülhetetlen unhappyend-ig, ahol hollywoodi mintára mégis felcsillan a remény halovány sugara.

Járt utat a járatlanért – Jacques Audiard: Un prophète / A próféta

A próféta kiváló film, de cannes-i nagydíj egy ottani ízlésnek való megfelelésről árulkodik: szilárd realizmus, az élet folyásához hasonlatos lassú tempó, brutális naturalisztikusság, és a mai kor peremhelyzetű embereinek nyers nyomorúságosságát megmutató téma. Hajlunk arra, hogy azt állítsuk: e film erényei nem akkorák és nem olyan számosak, mint ahogy azt a filmes sajtóélet visszhangozta – nem tekinthetjük az idei év Gomorrájának.