A közönségfilm vonzásában – Rendezőportrék: Keleti Márton

Mindenekelőtt a közönségfilm fogalma tűnik kézenfekvőnek, amennyiben összefoglaló szempontot szeretnénk találni Keleti Márton filmjeihez. Rendezzen bár operettfilmet vagy politikai drámát, irodalmi adaptációt vagy szellemes szatírát, nagyszabású történelmi filmet vagy könnyed vígjátékot: a biztos szakmai tudás és a széleskörű érthetőséget célzó forma együttes igénye közös nevezőre hozhatja a legkülönbözőbb műfajokat is.

A Jancsó-életmű feledésbe merülő (video)képei – Rendezőportrék: Jancsó Miklós

Jancsó Miklós most éppen nem készít új filmet – vagy legalábbis nem tudni róla; nem közeledik kerek évfordulója, nem készülnek újabb elismerésben részesíteni, tehát semmi aktuális esemény nem indokolja, hogy újabb írás szülessen róla. Ennek mindig is egy megbízható, és – megkockáztatom – kimeríthetetlen indoka lesz: ő maga és teljes életműve.

Tönkrement életek indulója – Rendezőportrék: Gothár Péter

Egyidősek vagyunk a rendszerrel – mondta egy beszélgetés során az 1947-ben született Gothár Péter. Amikor ez a kijelentés elhangzott, jellemző módon fel sem merült a kérdés, vajon miféle rendszerrel vagyunk is egyidősek – mint ahogy a rendszerváltozás után sem merül fel a kérdésfeltevés hiánya. Habár egy nagyon is konkrét rendszerre gondol, s művészete közvetlenül abból táplálkozik, Gothár nem politikus alkatú művész. Az állam ügyei helyett az emberek ügyei érdeklik – s hogy ez ne legyen ilyen bántóan általános és emelkedett, az emberek ügyeit az adott politikai feltételek présében-szorításában vizsgálja.

A játékmester – Rendezőportrék: Makk Károly

A szerzői presztizsfilmek és a stílusegység bűvöletében égő magyar filmtörténetírás nehezen tud mit kezdeni azokkal az alkotókkal, akiknek a pályája nem írható le egyszerű és egyértelmű motívumok, pontosan követhető formaváltozatok segítségével. Makk Károly életművével kapcsolatban is azért kerül elő oly gyakran az eklektikusság címkéje, mert a filmjeit bajosan lehetne valamiféle fejlődési sorba rendezni. Makknak nincsenek korszakai, ám vannak korszakos filmjei, valamint korszakokon, műfajokon és stílusokon átívelő kulcsmotívumai.

A lírai realizmus mestere – Rendezőportrék: Máriássy Félix

Még a kevésbé sikerült filmjei is hozzátesznek valamit a korszak filmnyelvének átalakulási folyamataihoz, az ötvenes évek közepétől készültek meg is haladják azokat, új tendenciákat előlegeznek, míg a Fügefalevéllel kezdődő hatvanas évek közepi ironikus-groteszk hangváltása kezdőpontnak is tekinthető.

Díszvetítés, avagy a filmgyártás vége – Rendezőportrék: Kalmár László

1979-ben Nemlaha György a Pesti Műsortól felkereste Kalmár Lászlót. A Filmmúzeumban 1963 óta első ízben vetítettek az idős rendezőtől: felújították élete egyik legnagyobb sikerét, az 1939-ben készült Halálos tavaszt. Az újságíró kérdésére Kalmár súlytalanul, mintegy mellékesen jegyezte meg: ő nem látta a filmet, mert akkora a közönségsikere, hogy nem kapott rá jegyet. Az alkotót elfelejtették, a művet bemutatták. Az otromba eset azzal párosult, hogy avatott népnevelő kritikusok erejüket nem kímélve próbálták elmagyarázni a moziba tóduló tömegeknek, miért kell lenézni, giccsnek tartani, végső soron miért nem szabad szeretni a filmet. Járt volna-e akkor díszvetítés Kalmárnak – legyen most ez a kérdés.

Régi és új – Rendezőportrék: Fábri Zoltán

Fábri Zoltán életműve a klasszikus és a modern filmtörténeti korszak határán formálódott, hagyomány és megújulás kölcsönös, kettős erőterében. Az irodalmi ihletés, a felfokozott drámaiság, a filmkép és a filmtér kifejezőerejének plasztikussága Fábri filmjeit az expresszionista és a lírai realista stílushagyománnyal rokonítja, az emlékezés-dramaturgia és az időfelbontásos elbeszélő-szerkezet pedig az ötvenes-hatvanas évek modernizmusának hatása az életműben.

A kép kinyílik, a magányos „hős” hirtelen egy lesz a sok közül – Rendezőportrék: Szabó István

Szabó István rendkívüli alapossággal ügyel arra, hogy alkotásai magukban hordozzák saját jelenidejük atmoszféráját, játszódjanak a mindenkori mában, avagy a 19. és a 20. század egy-egy szakaszában. E téren érezhető alaposságát A napfény íze háromnegyed évszázadot átfogó folyamában tapasztalhatjuk meg a legtisztábban, de az Álmodozások korától a Mephistóig mindenütt felbukkan.