Farvíz – A III. Magyar Filmhéten jártunk

Volt egyszer egy Magyar Filmszemle. Volt, amilyen volt, volt baj is vele elég, de igazából inkluzív (vagy próbált lenni) és nevének megfelelően seregszemle-jellegű volt. Volt hangulata, az ember szeretett Budapestre járni Szemlére, mert az eltelt évben bemutatott filmek mellett az újdonságokat is megnézhette, de átfogó képet kapott a kisjátékfilmes, dokumentumfilmes és más, marginálisabb műfajokban történő országos, sőt, nemzeti mozgásokról is.

Rabszolgaság és öncenzúra – Beszélgetés Hajdu Szabolccsal

Hiányzott a Magyar Filmhétről a Délibáb – alkotói úgy döntöttek, nem nevezik a programba. A Fehér tenyér, a Bibliothéque Pascal, a Tamara, a Macerás ügyek rendezője a külföldre költözést fontolgatja és talán felhagy a filmezéssel is. Hortobágyi westernje, a Délibáb a Torontói Filmfesztiválon debütált, a premier másnapján beszéltünk a 42 éves Hajdu Szabolccsal.

Az első Magyar Filmhét néhány filmjéről – Vágy, hogy indiánok lehessünk; Drága Elza!; Parador Húngaro; Berosált a rezesbanda; Legyőzhetetlenek; Hőskeresők; Földindulás; Csonka vágányon; Dr. Lala

Nehéz volt válogatni az első Magyar Filmhét filmjei közül: rengeteg, különböző műfajú filmalkotás került ömlesztve a nézők elé, a katalógus és a programfüzet pedig nem mindig segített a rendező nevével vagy évszámokkal eligazodni közöttük. Alább néhány csemegéről, vagy annak ígérkezett filmről írunk, ami kellemes meglepetést vagy keserű csalódást okozott nekünk.

Ez nem a magyar „spanyol viasz” – Avagy működik-e a Magyar Filmakadémia és az Oscarként emlegetett Filmhét?

Kulka János mosolyog, Tenki Réka rémülten rezzen össze, Pindorch Csaba akkurátusan emel egy pattogatott kukoricát az ajkaihoz, míg Nagy Mari önfeledten felkacag. Az október 13–19. között megszervezésre kerülő Magyar Filmhetet népszerűsítő spotban a magyar színészszakma krémje tölt meg egy mozitermet, és míg arcukon tükröződik a vászonról érkező érzelmek sokasága, feltűnik a szlogen: Gyere, ülj mellém! Magyar filmek a moziban. A reklámban látható kellemes atmoszféra azonban korántsem lengi körül a médiában és a filmszakmában egyaránt nagy port kavaró, kvázi titokban létrehozott Magyar Filmakadémiát és a támogatásával létrejövő Magyar Filmhetet. Hogy is van ez?