Lendületben a magyar thriller – Szász Attila: A berni követ

Újabb magyar thriller, mely a történelmi félmúltból meríti témáját, felismerve, hogy a koromsötét 50-es évek kitűnő terepe a fegyelmezett műfaji kísérletezésnek. Bergendy Péter kellemes darabja, A vizsga új ösvényt tört a magyar bűnügyi film kopár rengetegében, most pedig itt a televíziós testvérprodukció, mely magabiztosan tapossa tovább ugyanezt az ösvényt.

Lukas is, meg lapos is, de a miénk! – Bernáth Zsolt: Aura

Nem az Aura fogja bizonyítani, hogy van potenciál a magyar science-fictionben, pedig a lelkesedés és a szándék megvolt az alkotók részéről. A legnagyobb baja viszont, hogy „rendes” filmként suta, amatőrfilmként meg már nem elég amatőr ahhoz, hogy hibái ellenére is szerethető legyen.

Döntetlen – Herczeg Attila: Megdönteni Hajnal Tímeát

Úgy tűnik, közönségfilmeket illetően is igaz, hogy a magyarok nagyjából tíz év csúszással termelik ki egy-egy tendencia itthoni példányát. Herczeg Attila első önálló rendezése nem rossz darab, sőt korrekt darab, attól függetlenül is, hogy egyébként jónéhány ilyet láttunk már „amerikai tinifilm” címszó alatt.

Laliék már a spájzban vannak – Rudolf Péter: Üvegtigris 3

Rudolf Péternek nem kellett feltalálnia a spanyolviaszt, amikor útnak indította az Üvegtigris-szériát. A sokáig inkább cseh hatásokat mutató magyar népi burleszket (Indul a bakterház, Legényanya) Kusturica balkánjának zajos világa felé kormányozta. Ötletének sikerét mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a magyar filmgyártásban ritka harmadik folytatást is megélte.

Konstruktív pusztulás – Monory Mész András: Meteo

[kritikaíró pályázat] Monory Mész András a posztapokaliptikus filmek konvencióit felhasználva készített egy rendhagyó kelet-európai filmet, amely a science fiction műfaján keresztül vizionálja a szocialista tömb végleges felbomlását.

Aszinkronban – Pejó Róbert: Látogatás

A magyar kritika – kevés kivételtől eltekintve – a kínosan rossz Halálkeringőhöz hasonlóan nagy vehemenciával húzta le Pejó Róbert második nagyjátékfilmjét. A Látogatás valóban nem sikerült jól, de nem azért, ami a kritikák legfőbb ellenérve volt, miszerint sikertelen thriller-próbálkozás lenne. A film legnagyobb hibája épp az, hogy nem akart thriller lenni.

Kíntangó – Köves Krisztián Károly: Halálkeringő

Köves Krisztián Károly első filmje – a szerző szándéka szerint – a thriller műfajának magyarországi meghonosítását célozza meg. A műfaj nem ismeretlen nálunk, de épp csak néhány képviselővel1 rendelkezik, ezért már az elkészülés tényének is örülhetünk. Maga a Halálkeringő azonban már kevés okot ad örömre – sajnos.