A farkas közbelép – James Mangold: The Wolverine / Farkas

Érdekes kamikaze-akcióba kezdett 2011-ben a Marvel Entertainment, amikor úgy döntött, hogy az egyik legsikeresebb franchise-ukat, az X-Men-szériát egy időre jégre teszik, és egy kvázi-reboottal sávot váltanak. Az X-Men: Az elsők ráadásul elég sikeres lett ahhoz, hogy jövőre már a folytatás érkezzen belőle. Valamit azonban kezdeni kell a parlagon hagyott sorozattal is, amit Mangold filmjével immáron keretbe foglal egy-egy Farkas (Rozsomák!) köré épülő mozi. A baj csak az, hogy az első nem valami jó, ez a mostani pedig zavaróan hibrid alkotás.

Nagy filmmel nagy felelősség – Marc Webb: The Amazing Spider-Man / A csodálatos pókember

Már elég nehéz követni, hogy éppen hányadik hullámában vagyunk az ezredforduló környékén elrajtolt szuperhősfilm-dömpingnek. A remake- és újraindítási divattal járó műfaj legújabb alanya a Pókember-krónika, amit Marc Webb alkotott újra alig öt évvel a legutóbbi feldolgozások után. Az egyre szaporodó képregénymozik mellett végre az is kezd testet ölteni, hogy mit akarnak a producerek az elkészült Marvel-filmekkel.

Osztálytalálkozó az apokalipszis kellős közepén – Joss Whedon: The Avengers / Bosszúállók

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és nem kevés rejtélyt szőtt köré, és nem utolsósorban a benne összegyűlő hősök egyéni felvezető-filmjei is szították a sóvár vágyat a nagyérdeműben, ahogyan azt kell. Szerencsére mindez nem volt hiábavaló, és a magas elvárások ezúttal igazi minőséggel találkoznak: a Bosszúállók értő műgonddal vezényelt akcióbomba, ráadásul a karakterkezelés terén is dicséretesen teljesít – A sötét lovag és az X-Men: Az elsők mellett a legjobb szuperhős-film, ami mozikba került az utóbbi években.

Isten, igazából – Kenneth Branagh: Thor

Aki az elmúlt éveket mély hibernációban töltötte volna, annak elmondanám, hogy a Thor című film nem a skandináv-germán mitológia istenéről szól, hanem az említett istenből inspirálódott Marvel-képregényfiguráról, ami nem mindegy – a különbség mondhatni ég és föld. Avagy Asgard és Midgard, hogy legyünk stílusosak.

Pléh a négyzeten – Jon Favreau: Iron Man 2 / Vasember 2.

A Vasember némileg különbözik a többi Marvel-hőstől: identitása közismert, nem gyötrik mindenféle kétségek, depressziók és idegbajok, ráadásul szuperképességei sincsenek, csak egy hájtek vasruhája. A róla készült filmek viszont ugyanolyanok, mint a többi Marvel-film (a picivel jobban adagolt humort leszámítva). Ehhez a mozihoz is igazából két tény kapcsolódik, ami számomra egyértelmű pozitívum: az egyik, hogy nem 3D; a másik a zene.

A Békakirály tanulóévei – Louis Leterrier: The Incredible Hulk / A hihetetlen Hulk

A hihetetlen Hulk nem az Ang Lee által jegyzett Hulk egyenes ági leszármazottja, hanem a 70-es, 80-as évek fordulóján készült, azonos című tévésorozaté. Az új Marvel eposz-epizódban megtudhatjuk, hogy az epeszín dühlényből miként lesz irányítható, morális persona és hős. Mert minden mesebeli két-éltű végzete, hogy a szerelmes csókra felelősségteljes királyfivá legyen.

Vasember, pléhpofával – John Favreau: Iron Man / A Vasember

A moziba járók időszámítása alapján a nyár nem a gyümölcséréshez vagy az idő felmelegedéséhez kapcsolódik, hanem ahhoz, amikor  világszerte ugyanazon a napon megjelenik az évi első blockbuster. Ez jó pár éve egyet jelent a Marvel-univerzum valamelyik szuperhőséből készülő comics-filmmel. Az idén ez a Vasember. És kábé ennyi.