A nők, akik túl sokat tudtak – A szebbik nem a rendezői székben I.

„Egyszer meghívtak egy lányiskolába előadást tartani, és amikor végeztem a beszédemmel, a 30 lányból 29 máris filmrendező akart lenni.” – számolt be élményeiről1 a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! rendezője, Beeban Kidron. Néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a filmkészítés gondolata ilyen vaskosan megragadja a női lelkeket, nőként filmet rendezni pedig olyan volt, mintha önkéntesen, meztelenül vonultak volna be a harctérre.

„Legjobb hang nélkül filmet nézni…” – Ben Meade előadás- és vetítéssorozata a kísérleti filmről – Sapientia-EMTE, Kolozsvár, 2004. március 8-9.

Kevésbé szokványos dolog manapság, ha valaki akadémikus, pl. filmtörténet és -elmélet-oktatással és -kutatással foglalkozik, és filmrendező is egy személyben. Ben Meade élő példája annak, hogy ezek a „filmes" szerepek nem zárják ki egymást. A kettő összefüggése, koherenciája ebben az esetben egyrészt az értelmezési regiszterként választott kognitív filmelméletnek tudható be, másrészt a nyíltan vállalt személyes involváltságnak.