Dér Asia és Haragonics Sára Anyáim története című, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon is díjazott alkotása pontosan úgy és arról szól, ahogy azt a cím is sugallja: két nő szülővé és családdá válásának történetéről, sallangok és mellébeszélések nélkül.
A Szólíts a neveden nem melegfilm. Túlságosan beskatulyázó lenne, ha pusztán így hivatkoznánk erre a felnőtté válással járó örömökhöz és fájdalmakhoz egyaránt szóló mozgóképes ódára, amelyben inkább csak a felszínen esik szó a mássággal való megbirkózásról.
A Holdfény hasonló erővel csap gyomron, mint a Kaliforniai álom, csak a svungja más.
Mitévő legyen egy biszex filmes, ha súlyos alkotói válsága kellős közepén gyereke születik, és az anya lelép? Az Idegen a tónál rendezője, Alain Guiraudie nem cáfol rá hírnevére a Cannes-ban Arany Pálmáért versenyzett Állva maradnival.
A Büszkeség és bányászélet magyar címe kivételesen igen ötletes. E filmben nem csak bányász szakszervezetisek és melegjogi aktivisták találnak egymásra kapcsolatuk kezdeti nehézségei után (már-már egy Austen-regény módjára), de két angolszász mozis zsáner, a brit „mosogatódráma” és a queer film is jól megfér egymás mellett.
Ahhoz képest, hogy milyen nehéz kérdéseket tesz fel, meglepően könnyed, légies atmoszféra és az intim téma ellenére kevés testiség tölti meg Császi Ádám bemutatkozó nagyjátékfilmjét.
Nem a Coming Out fogja megváltani a mainstream magyar filmeket, de sima limonádéként teljesen rendben van, az elmúlt évek hasonló próbálkozásainál sokkal jobb.
Egy szerelmespár szokásos kétségbeesett beszélgetését folytatja: családjukkal próbálják újra és újra elfogadtatni kapcsolatukat, de azok nem engednek elítélő nézeteikből – a filmjelenet akár a kolozsvári melegfilmfesztivál mottója is lehetne, hiszen olyan emberek történetét meséli el, akik saját identitásukkal nem, de környezetük ráirányuló reakciójával nap mint nap kénytelenek megküzdeni. A hazánkban még mindig tabutémának tekintett nemi másság tolerálását Románia egyetlen gay filmfesztiválja már 9. alkalommal promoválja – konzervatív régiónkban nem meglepően limitált sikerrel.
Exjugoszláv film rég nem futott ennyire fontos nemzetközi köröket, pedig a témája igencsak kényes: a szerbiai melegek jogairól van szó benne.
A teoretikus hajlamú, posztmodern ízlésű filmfőiskolás mintapéldája. Az iskolapadból kikerülve konceptuális és intellektuális filmalkotó lett: gondolatgazdag, több rétegű filmek költője. A 80-as évek New Queer Cinema (új meleg film) irányzatának vezéralakja idén a Golden Globe-mezőnyben tündökölt az HBO számára készített miniszéria, a Mildred Pierce révén[1]. Amit Kertész Mihály adaptált először a noir műfaj klasszikusává 1945-ben.
