Túl a Río Grandén – A mexikói film története

„Szegény Mexikó, oly távol van Istentől, de közel az Egyesült Államokhoz”. A Porfirio Díaz mexikói elnöknek tulajdonított, de valószínűleg inkább egy történész-újságírótól származó megállapítás tökéletesen körülírja, hogy a történelem során milyen kapcsolat állt fenn a két észak-amerikai ország1 között. Az sem lehet kétséges, hogy kettejük közül melyiknek származott több hátránya a szomszédi viszonyból. Elsősorban történelmi, politikai és gazdasági téren beszélhetünk viharos kétszáz évről, de Mexikó filmkultúrája sem ismerhető meg anélkül, hogy ne kerüljön szóba az északi „nagy testvér” hatása.

Időtlen idők tánca – Fernando Frías: Ya no estoy aqui / I’m No Longer Here / Már nem vagyok itt

Mexikó idei Oscar-jelöltje 2011-be, a drogháború első éveibe repít vissza, de a szokásos kartell versus rendőrség sztori helyett egy erősen szerzői történettel rukkol elő. Fernando Frías de la Parra (Los Espookys, HBO) író-rendező Netflixen is fellelhető filmje egy igazi gyöngyszem, mely amatőr színészekkel, a személyesség eszközeivel és virtuóz képekkel állít emléket a térség cholombiano szubkultúrájának. A mexikói Monterrey városából New Yorkba kényszerült főszereplő odüsszeája egy lüktető tempójú,  turistalátványosságok nélküli utazás, melynek 105 perces játékideje során minden egyszerre ismerős és idegen, globális és lokális, egzotikus és közönséges.

Merengő – Alfonso Cuarón: Roma

Alfonso Cuarón eddigi legszemélyesebb és 2018 leggyönyörűbb filmje, a Roma szívet melengető és magával ragadó, ráadásul Guillermo Del Torónak máris az egyik kedvenc filmje – egy Oscar-díjas rendezőnek pedig talán érdemes hinni.

Funny Games MEX – Amat Escalante: Heli

Nem csoda, hogy épp Amat Escalante érdemelte ki a Spielberg elnökölte zsűritől a legjobb rendezésért járó elismerést tavaly Cannes-ban. A számos díjat nyert, Oscarra is nevezett Heli egyszerre rögrealista szociodráma Mexikóról és sokkoló, néhol horrorba forduló bűnthriller.

Mexikói minimál – Carlos Reygadas: Japón / Japán

Miután az állatbarátok még a főcím előtt elhagyják a vetítőtermet, az elszántakra még közel két órányi filmnézés vár, amely során a mű rendezője reményei szerint mindenki mélyen magába fordul, és meditatív hangulatba kerül. A későbbi csalódások elkerülése végett ajánlatos még az elején leszögeznünk, hogy a filmnek, amely alapvetően mexikói-spanyol koprodukcióban készült, némi holland és német segítséggel, semmi köze nincsen Japánhoz. Japánok még csak az említés szintjén sem jelennek meg az alkotásban, de még csak japán autóra vagy mikrohullámú sütőre se számítson senki.