Túlérlelt, de zamatos – Robert Rodriguez, Frank Miller: Sin City: A Dame to Kill For / Sin City: Ölni tudnál érte

Robert Rodriguez váratlan mértéktartásról tesz tanúbizonyságot: van bátorsága ellenállni a mai folytatásfilmek logikájának. A Sin City második része nem kísérli meg hatványra emelni a nagy előd erényeit, nem akar még nagyobb, még hangosabb, még látványosabb lenni. Megmarad hát stílusos, rendkívül szórakoztató neonoir kábulatnak – e minőségében pedig szinte tökéletes produkció. Csak nem remekmű.

A hétköznapi őrület meséi – Darren Aronofsky-portré 2.

Harmadik filmje, az ellentmondásos megítélésű A forrás törést okozott ugyan Darren Aronofsky pályáján, az évtized végére a direktor két kisebb remekművel (A pankrátor, Fekete hattyú) bizonyította be, hogy nemcsak vizionárius hajlamai kifinomultak, de a letisztult, klasszicista formák sem idegenek tőle.

Pléh a négyzeten – Jon Favreau: Iron Man 2 / Vasember 2.

A Vasember némileg különbözik a többi Marvel-hőstől: identitása közismert, nem gyötrik mindenféle kétségek, depressziók és idegbajok, ráadásul szuperképességei sincsenek, csak egy hájtek vasruhája. A róla készült filmek viszont ugyanolyanok, mint a többi Marvel-film (a picivel jobban adagolt humort leszámítva). Ehhez a mozihoz is igazából két tény kapcsolódik, ami számomra egyértelmű pozitívum: az egyik, hogy nem 3D; a másik a zene.