Vérben fürdenek a libák – Emir Kusturica: On the Milky Road / Tejben, vajban, szerelemben

Zenére táncoló vándorsólyom, kiömlött tejet ivó kígyó, mennyasszonyi ruhában szaltózó tornászlány, harapós osztrák-magyar óra, disznóvérrel töltött kádban mártózó libák és egy tyúk, aki nem tudja túltenni magát saját tükörképének látványán. A kétszeres Arany Pálma-díjas szerb fenegyerek, Emir Kusturica új filmje, a Tejben, vajban, szerelemben inkább szól a rajongóinak, mint a nagyközönségnek.

Mikor plakátba csomagoljuk – „Ideális” sztereotípiák a plakáton

„Gondolkoztál-e már ma?” Persze, hogy ez a csúnya felirat agresszíven arcba mászik, de még mindig sokkal korrektebb, mint az, amelyik agyba-főbe leszőkézi a nők jelentős hányadát. Vagy amelyik leniggerezi-lecsókázza a csóró melóst. Nem muszáj túlságosan kimondani, hogy te szőke/néger vagy! Elegendő vizuálisan megmutogatni, és erre a kártyára rájátszani. Márpedig az ilyen jellegű kártyajárások gyakoriak a filmiparban.

Háború a természet lágy ölén – Antoine Fuqua: Tears of the Sun / A Nap könnyei

Antoine Fuqua nevét a The Replacement Killers óta ismerem. Akkor Chow Yun-Fat-ért ültem be, ezúttal inkább a kíváncsiság vezetett: mi lehet a Bruce Willis-es plakát mögött? Az új Fuqua-film Nigéria kies tájaira kalauzolja a nézőt. Háború és őserdő. Kötelesség és lelkiösmeret. Tragédia és glória. Hősiesség és... nos, ennek nincs párja. Fuqua és csapata fogta a műfajt, a régi és új kliséket összekeverte, és létrehozott egy hibridet, amely valahol a The Green Berrets és a Platoon között mozog. Ez eddig rendben is volna.

Néha nyál és néha vér – Gaspar Noé: Irréversible / Visszafordíthatatlan

Gaspar Noé filmje meglehetősen kellemetlen kis film. Maga a sztori sem túlságosan felemelő. Egy pár haláláról és életéről szól, akik a történet elején kedvesen évődnek egymással; a lányról kiderül, hogy terhes, és ettől még boldogabbak lesznek. Elmennek egy buliba, ahol a fiú füvezni kezd, a lány bosszúsan otthagyja: egyedül akar hazamenni. Egy aluljáróban azonban, 9 perces jelenetben, megerőszakolják, illetve a felismerhetőség határáig szétrugdossák, összeverik az arcát.

A jól fésült epigon – Christophe Gans: Le pacte des loups / Farkasok szövetsége

Volt idő, amikor az álomgyár ínséges időkben – mert az ötletesség néha nagyon hiányzik odaát – a francia filmgyártás felé fordult inspirálódás végett. Mert egy időben a francia vígjátékok verhetetlenek voltak, humorosak és ellenállhatatlanok, így aztán sokan nőttünk fel a magas férfin, akin felemás cipő volt. Pierre Richardból pedig Tom Hanks lett, de a sors és a számítgatás utolérte majd mindegyik kiemelkedő, kasszasikerrel kecsegtető vígjátékot. Ugyanis az amerikaiak úgy gondolták, amin Európa nevetett azon az Új Világ is nevethet, amin ők borzonganak, mi is borzonghatunk. Ez néha bejött, de többnyire nem.