Amikor hasba rúg a múlt – Reisz Gábor: Rossz versek

Az élet még furcsább és még megmagyarázhatatlanabb Reisz Gábor második nagyjátékfilmjében, ami ismét egy szakítás utáni válságban lévő, a kapunyitástól rettegő és a magyar mindennapokba belefásuló harmincas férfiről szól. Bár a felszínen sok az egyezés, a Rossz versek nem tekinthető a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan 2-nek.

Apa csak egy van, ha van – Szabó István: Apa – Egy hit naplója (1966)

Szabó István második nagyjátékfilmjében, az Apa – Egy hit naplójában saját, frissen fellépő generációjának szemléletét közvetíti a történelmi múltról. A filmet személyesség és líraiság szövi át, illetve az Álmodozások kora után ezzel az alkotásával is közelebb tolja a magyar filmet az Európa-szerte kibontakozó filmes újhullámokhoz.

Szüzesség meg rendőrállam – Török Ferenc: Moszkva tér (2001)

Megvan még a gimis szerelem? Az a mindent felülíró, elvetemült, szenvedélyes érzés, ami sokszor a valóságunkat is torzítja? Amelynek a végkifejlete jobb esetben ártatlanságunk elvesztése, a felnőtté válásunk folyamatának egyik utolsó lépcsőfoka? Vagy éppen két kis béna kamasz kölcsönös nyöszörgése a nagy szerelmet mímelve valami tó mellett egy sátorban? Meglepő érzékenységgel és egyszerűséggel mutatja ezt meg Török Ferenc filmje, teszi mindezt úgy, hogy közben az 1989-es Magyarországról is egy különlegesen, nosztalgikusan közhelyes képet fest.

Akár egy bekeretezett családi fénykép – Martin Scorsese: Mean Streets / Aljas utcák

[kritikaíró pályázat] Martin Scorsese nosztalgikus „így jöttem”-filmje, az 1973-as Aljas utcák különleges alkotás: nemzedéki közérzetfilm, revizionista gengszterfilm és személyes vallomás egyben. Az izgalmakat így nagyrészt nem a cselekmény, hanem az aspektusok sokszínűsége adja; s hogy a film mégsem válik zsúfolttá, azt az egységes szervezőelvnek köszönheti, mely nem más, mint az esetleges, kiszámíthatatlan valóság.