Az egyes számú film az egyes számú női detektívről – Anthony Minghella: The No. 1 Ladies' Detective Agency

Az idén elhunyt brit színházi, tévés és filmes rendező Anthony Minghella egész életében komolyan vette az ecoi aforizmát, miszerint „egy klisé nevetséges, száz klisé megható”. Poszthumusz bemutatott filmjét, az Egyes számú női detektívügynökséget a couleur locale és a hozzá tartozó színészek egyszínű sokszínűsége emeli ki a salakból, s remélhetőleg a feledés karmai közül is.

A szépségszalon titkai – Nadine Labaki: Sukkar banat / Karamell

Körömlakk, langyos víz, hajfesték és forró karamellillat – a bejrúti szépségszalon intim közege igazi menedék a filmben szereplő nők számára. Miközben a háborús hangulat itt is érezteti hatását, olyan történetek, vágyak és törekvések kerülnek felszínre, amelyeket az arab világ nem csupán tabuként, hanem adott esetben büntethető törvényszegésként kezel.

Elsőfilmes korkép a perifériákról – Faur Anna: Lányok

Testnedvszagú, vaskos realizmus Budapest külkerületeiből. Székbe döngölően precíz képi és tartalmi fogalmazás, jó arány- és stílusérzékkel felvázolt állapotrajz hervasztó nagyvárosi rögvalóságunkról – egy kétségtelenül erős rendezői vénával megáldott, frissdiplomás elsőfilmes nő kameratolla nyomán.

A cinkosság, mint női principíum – Pedro Almodóvar: Volver

Almodóvar élők és holtak világát elegyíti legújabb filmjében. A Volver a lét határvonalain göngyölíti a történetet, egy olyan reálmese köntösében, ahol a csodáknak egyszerűen nincs helye még akkor sem, ha több alkalommal is kacérkodik a rendező a feltámadás misztériumával.

Ez a fekete zongora… – A női tekintet lehetőségei és a vágy képei Jane Campion Zongoralecke című filmjében

Jane Campion a hagyományos elbeszélőműfaj keretein belül problematizálja a női reprezentáció kérdését olyan közkedvelt, díjnyertes és, szinte populárisnak mondható, nőfilmekben, mint a Janet Frame újzélandi írónő élete által ihletett Angyal az asztalomnál (An Angel At My Table, 1990), a Henry James-regényből készült Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady, 1996), vagy a saját forgatókönyvére épülő Zongoralecke (The Piano, 1993), amely különösen alkalmas a női tekintet szubverzív lehetőségeinek ábrázolására.

Minél élőbb, annál kelendőbb – Mészáros Márta: A szerencse lányai

Mészáros Márta ebben a filmjében némileg eltér a tőle megszokott napló stílustól, s olyan midcult problémafilmmel próbálkozik, amelyben a probléma inkább szociológiai jellegű. A rendszerváltás óta a magyar játékfilmek meglepően ritkán nyúlnak ilyen témához, s különösen nem a nem-komikus formában: átengedték ezt a terepet a szappanoperáknak, szappandokuknak.

Filmgyilkos szüzek – Sofia Coppola: The Virgin Suicides / Öngyilkos szüzek

Nem könnyű Valakinek a fia, lánya lenni. A filmes világban ez óhatatlanul azzal jár, hogy az embert Valaki fia-lányaként emlegetik, apjához mérik, átörökölt művészi hajlamokat, fogásokat, stílust keresnek filmjeiben (fránya kritikusok és esztéták). Másfelől a Valaki fia (jelen esetben lánya) vagy vállalja a családfát abban a reményben, hogy a Valaki családnév hallatán majd őrá gondol az utókor (lásd Mozart), vagy látványosan a külön utakon indul el.