Lépj ötöt! Öt emberen át bárkihez eljutsz. Miért is kell ezt a filozófiát megcsavarni? S ráadásul nyakon önteni a világfalu bábelségével? Ez az esti mese napról napra közhelyesebb, s ha közben globált szajkózunk, a kisgyerek is rávágja: uncsi.
Joel Barish egy késő őszi reggelen a már megszokott melankóliával ébred, kimegy a vasútállomásra, és várja a szerelvényt, ami majd elviszi a munkahelyére. Miközben gondolatai saját jelentéktelensége körül forognak, egyszer csak elege lesz mindenből, és hirtelen felindulásában az ellenkező irányba induló vonatra száll. El kell jutnia a tengerpartra; talán maga sem tudja, miért pont oda, de valami mégis erre készteti. Megérkezik, majd betelefonál a munkahelyére és beteget jelent; magában kicsit talán már bánja is, hogy idejött.
