Ezt láttuk a 18. TIFF-en 2. – Akínito potámi / Still River; Tarde para morir joven / Too Late to Die Young; Notti magiche / Magical Nights; What She Said: The Art of Pauline Kael

Színes felhozatal lett a mai: egy nemcsak filmkritikusoknak, de egy filmkritikusról szóló doksi mellett rendesen beindult az idei Vallásóra szekció is már, de Chilébe is elnosztalgiáztathatjuk magunkat. Ezeket a filmeket kell keresni/kerülni a TIFF-en.

A (deszkás) fiúk is sírnak – Jonah Hill: Mid90s

A 2000-es évektől eltérően, az utóbbi évek sikeres coming-of-age-filmjei (Sráckor, Lady Bird, Eighth Grade) elsősoban nem fősodorbeli alkotások, hanem inkább művészfilmes berkekből kerülnek ki.  Jonah Hill Mid90’s című rendezői debütje is ez utóbbi vonalat erősíti, címéhez híven valóban a kilencvenes évek analóg fotókon, VHS-kazettákon rögzített színeit teszi vissza a vászonra. Azonban jóval több egy öncélú nosztalgiafilmnél, hiszen van bőven mondanivalója maszkulinitásról, barátságról, és függetlenné válásról a korszak Los Angelesének hip-hopra bólogató gördeszkás szubkultúráján keresztül. A tavaly Torontóban bemutatott film az eddig színészként ismert Jonah Hill személyes hangvételű „így jöttem”-filmje.

Merengő – Alfonso Cuarón: Roma

Alfonso Cuarón eddigi legszemélyesebb és 2018 leggyönyörűbb filmje, a Roma szívet melengető és magával ragadó, ráadásul Guillermo Del Torónak máris az egyik kedvenc filmje – egy Oscar-díjas rendezőnek pedig talán érdemes hinni.

Micimackóból végérvényesen felnőttfilmes sztár lett – Marc Forster: Christopher Robin / Barátom, Róbert Gida

Egy éven belül immár másodszorra kerül olyan Micimackó-film a mozikba, amely csupán látszólag, vagy inkább csak a mögé pakolt marketing-kampány szerint szól az egész családnak. A tavalyi Viszlát, Christopher Robin után ugyanis a most premierező Barátom, Róbert Gida is egyértelműen a felnőtt közönséget célozza meg − vagy ha úgy tetszik: a felnőttekben mélyen elnyomott egykori gyerekeket.

Anyám ennél könnyebb álmot ígért – David Lynch: Twin Peaks (2017)

Titkon arra vágytunk, hogy Lynch visszahipnotizál minket az 1991-ben elkaszált sorozat világába, ahol a kedvesen megidősödött szereplőket nézve nosztalgiázhatunk, s élvezhetjük valahol az ezoterikus sci-fi, a krimi és a szappanopera Bermuda-háromszögében létrejött Twin Peaks-feelinget. Reménykedtünk benne, de nem gondolhattuk komolyan azt, hogy ez így is lesz.