Temetetlen múlt – A nosztalgia és a film

„Azért kár, hogy a régi jó dolgokból, nem maradt semmi” – mondja a chipsreklámban a bácsi. „Dehogynem” – mondjuk mi. Elég megnézni pár nosztalgikus filmet, a múlt ott él bennük, és élni is fog. Így vagy úgy.

A szabadság trambulinján rézsútosan lát – Richard Linklater: Everybody Wants Some!!

Richard Linklater sosem formálta rendezői megoldásait önismétlő védjegyekké. Ehelyett olyan kvázi-sorozatokat alkot, amelyek ezer szállal kötődnek előzményeikhez, miközben markánsan önállóak. Ezzel együtt vált a Sráckor (Boyhood) kiugró sikerét követően kapós márkanévvé a Paramount számára, s készíthette el a kultikus státuszú Tökéletlen idők (Dazed and Confused) spirituális folytatását. Az Everybody Wants Some!! a korlátlan szabadságérzet kiváltságos, felemelő pillanataihoz idézett, eklektikus dicshimnusz.

Ugyanaz a lemez – Woody Allen: Café Society

Hangulatos látvány-mozi, amelynek minden pillanatából sugárzik a gondos odafigyelés, hogy a képen látható legutolsó mandzsettagomb is korhű legyen. Mindez akkor lett volna érdekes, ha a film a múltidézésen túl korszerű gondolatokat is kínál, a Café Society azonban belefullad a Hollywood aranykora és Woody Allen dicsőséges alkotói fázisa iránti nosztalgiázásba.

Hollywoodi lidércnyom – Ethan és Joel Coen: Hail, Caesar! / Ave, Cézár!

A fivérek új filmje egyszerre szeretetteljes szerenád, vitriolos vádirat és nosztalgikus nekrológ Hollywood (első) aranykorához – pontosabban közvetlenül az aranykor utánhoz, az alkonyhoz, amikor már felbukkant a láthatáron a tévé, meghozták az első trösztellenes határozatokat a nagyok ellen, de a mogulok még magabiztosan pöffeszkedtek székeikben.

Kern, amikor vígjátékot csinál a rákról – Kern András: Gondolj rám

Lépést tartani a korral és méltósággal megöregedni egyenként is kihívást jelent, de ha az ember egy kifejezetten rá épülő filmben bukja el ezeket, az már több, mint kínos. Kern András legújabb filmjével viszont nem is az a legnagyobb probléma, hogy a kutya sem hiszi el, hogy ez a megereszkedett, 58 évesnek hazudott férfi lenne a különböző életkorú női szereplők számára a vágy titokzatos tárgya; és még csak az sem, hogy mintha megállt volna benne az idő, és csak a kötelező termékelhelyezések emlékeztetnek arra, hogy már nem a 90-es években vagyunk. Hanem az, hogy a megúszásra játszik.

Sínen vannak? – Trencsényi Klára: Reményvasút

Trencsényi Klára első egészestés dokumentumfilmje, a Reményvasút a felszínen a budapesti Gyermekvasútról szól, ám valójában egy szívbemarkoló drámát ábrázol az ott dolgozó, hátrányos helyzetű fiatalokról.

Vintage Brooklyn – Guillaume Canet: Blood Ties / Vérkötelék

Nagyjából érthető, mi vezérelhette Guillaume Canet-t: fogta egy korai személyes emlékét, átformázta hódolattá egy életérzés iránt, és a valószínűsíthető eredeti csalódását kijavította, mintegy csorbát küszöbölt. Sajnos, közben elfelejtett felnőni a feladathoz, és máshol süllyesztette középszerűvé.