Van itt egy „bolond” ember, aki úgy, de úgy rajzol… – Beszélgetés Szilágyi Varga Zoltán Balázs Béla-díjas grafikussal, animációs rendezővel

A Monológ, az Aréna, a Gordiuszi csomó, valamint A jókedvű örmény temetése rendezője nemrég Bukarestben – pályakezdő városában – tartott pitchfórumot és mesterkurzust, és mint a romániai rajzfilm fejlődéséhez komolyan hozzájáruló művészt, a legnagyobb kitüntetéssel jutalmazta a Romániai Filmesek Szövetsége (ACIN). Szilágyi Varga Zoltán erdélyi származású képzőművészt, animációs rendezőt ebből az alkalomból sikerült elkapni egy alapos nosztalgiázásra.

A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.

Temetetlen múlt – A nosztalgia és a film

„Azért kár, hogy a régi jó dolgokból, nem maradt semmi” – mondja a chipsreklámban a bácsi. „Dehogynem” – mondjuk mi. Elég megnézni pár nosztalgikus filmet, a múlt ott él bennük, és élni is fog. Így vagy úgy.