Vendetta a tárgyalóteremben – Marco Bellocchio: Il traditore / Az első áruló

1986 fordulópont volt a szicíliai maffia történetében: Tommaso Buscetta vallomásának és Giovanni Falcone vizsgálóbíró nyomozásának köszönhetően több száz tagját ítélték el. Az úgynevezett maxiper (maxiprocesso) kapcsán többnyire a bíró alakját emelik ki, Marco Bellochio viszont az omertát megszegő maffiózó portréját rajzolja meg új filmjében.

Párhuzamos valóságok – Radu Jude: Tipografic majuscul

Radu Jude legújabb filmje ismét a történelem elmesélhetetlenségét tematizálja úgy, hogy közben mégis sokat mesél a kommunista Románia mindennapjairól. A Tipografic majuscul a héten a Berlini Filmfesztiválra látogatott, de már a hazai mozikban is debütált.

És mégsem… – A rend(szer)vesztés narratívái

A kelet-európai rendszervált(oz)ások harmincadik évfordulóján tettük fel a kérdést: volt-e a politikai, társadalmi mellett filmes fordulat is? Az alábbi vázlatos áttekintés a magyar rendszerváltás körüli bő évtized filmjeiben keresi a filmtörténeti korszakváltás lehetséges jeleit.

Van itt egy „bolond” ember, aki úgy, de úgy rajzol… – Beszélgetés Szilágyi Varga Zoltán Balázs Béla-díjas grafikussal, animációs rendezővel

A Monológ, az Aréna, a Gordiuszi csomó, valamint A jókedvű örmény temetése rendezője nemrég Bukarestben – pályakezdő városában – tartott pitchfórumot és mesterkurzust, és mint a romániai rajzfilm fejlődéséhez komolyan hozzájáruló művészt, a legnagyobb kitüntetéssel jutalmazta a Romániai Filmesek Szövetsége (ACIN). Szilágyi Varga Zoltán erdélyi származású képzőművészt, animációs rendezőt ebből az alkalomból sikerült elkapni egy alapos nosztalgiázásra.

A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.