Eltűnt álmok nyomában – Bernáth Zsolt: Sherlock Holmes nevében

A Cruel World Team maroknyi csapata jó érzékkel lovagolta meg a mesterdetektív 21. századi reneszánszát, és ügyesen adaptálta a bevált nemzetközi mintákat a hazai közegre – feltámasztva ezzel egy Magyarországon tetszhalott műfajt, és ékesen bizonyítva, hogy a lelkesedés milyen messzire juttathatja az embert.

A Moriarty-paradoxon – Guy Ritchie: Sherlock Holmes: A Game of Shadows / Sherlock Holmes: Árnyjáték

Amikor az első Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes megtekintése után felálltam a moziszékből, szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy hamarosan érkezik a folytatás. Most, hogy túlvagyok a másodikon, biztosra veszem, hogy egy új franchise, a viktoriánus James Bond-sorozat született. A kérdés csak az, milyen nyomon indulhat el talán minden idők leghíresebb mesterdetektívje.

Zajterrorizmus – Ola Simonsson, Johannes Stjärne Nilsson: Sound of Noise / Zajháborítók

6 dobos, 4 terrortámadás, 3 klipszekvencia és 1 geg a Zajháborítók mérlege, amely nyugodtan pályázhat „az év legeredetibb abszurditása” címre. A skandináv nagyvárost zajszimfóniákkal terrorizáló zenészek regéje a politikai szatíra, a rendőr-vígjáték és a fantáziamese között egyensúlyoz, ám sokszínűsége ellenére is fő hübrisze, hogy inkább a zenei, mint a filmes kreativitás non plusz ultrája.

A ’68-as ügy – Costa-Gavras: Z / Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, 1969

Az 1968-as események, a diáklázadások és a prágai tavasz megítélése a mai napig kettős. Egy biztos, az akkoriban reneszánszát élő modernista film rendezői politikai aktivizmusukkal új korszakot nyitottak a filmtörténetben. Ám míg Godard, Marker, Truffaut főleg elméleti síkon próbáltak agitpropokat alkotni, addig az ifjú rendező, Constantin Costa-Gavras szinte berobbant a köztudatba politikai akciófilmjeivel.

Nem lánynak való vidék – Debra Granik: Winter’s Bone – A hallgatás törvénye

Amerika zegzugos peremvidékeiről mostanában főként a kortárs westernfilm szokott kíméletlen diagnózissal szolgálni. Debra Granik érdes traumafilmje, a Winter’s Bone - A hallgatás törvénye annyiban tartozik más lapra, hogy nem érzékbizsergető metaforacsokorban és nyílegyenes dramaturgiával tálalja magát: koraérett hősnőnk elkeseredett detektívesdije csupán rafinált ürügy arra, hogy a komor hangú rendezőnő sokkoló röntgenleletet adjon egy primitív normákra felhúzott kisközösségről.

Dillinger él – Elio Petri: Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto / Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, 1970

A posztmodern kapujában az olyan nagy szerzők is, mint Pasolini (Teoréma) vagy Bertolucci (Forradalom előtt), a „kiüresedés” metafizikus témáját lelki-társadalmi apokalipszissel ötvözték, ennek a közérzetnek lett alapfilmje Marco Ferreri Dillinger halottja (1969). A metafizikus hangulatot a „realistább” rendezők is felhasználták, ennek legsikeresebb darabja lett Elio Petri szimbolikus filmje, a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében.

Nevem: Senki – Roman Polanski: The Ghost Writer / Szellemíró

Egy világtól elzárt hely, borzasztó időjárás, gyanús emberek és egy férfi, aki a nyomozás során egyre mélyebben merül el egy szövevényes ügyben. Tényleg mindenki benne van? Vagy ismét egy bomlott elme szűrőjén keresztül látjuk a valóságot? Mindenesetre Roman Polanski szigete legalább olyan titokzatos és nyomasztó hely, mint a Martin Scorseseé.

Múltba zárt szemek – Juan José Campanella: El Secreto de Sus Ojos / Szemekbe zárt titkok

Az idei legjobb külföldi film Oscarját megnyerő film tagline-ja szerint „egy férfi meg akar oldani egy évekkel ezelőtt történt bűntényt”. Aztán kiderül, hogy nemcsak a bűntényt, és nemcsak megoldani – és már különben is meg van rég oldva, el van már döntve elejétől fogva, ahogy a legtöbb fontos dolog a filmben és az életben egyaránt. Campanella filmje a krimi narratív sémáján keresztül beszél szerelemről, emlékekről és szenvedélyekről.

Emlékezésgyakorlatok a “Szöul-kitchenben” – Bong Joon-ho: Anya / Madeo

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.