A hetedik te magad légy – Ryan Coogler: Creed – Apollo fia

Ki gondolta volna, hogy lesz olyan pillanat, amikor az egyik klasszikus hollywoodi franchise összeér a magyar lírával? Nem kívánom túlerőltetni a párhuzamot, de a függetlenedési vágy, amit Adonis Creed az apja örökségével szemben táplál, és az a látszólag új szemlélet, amellyel Ryan Coogler filmje a Rocky-sorozathoz viszonyul, tökéletesen egybecseng József Attila refrénszerű felszólításával. Bármilyen összefüggés a vers többi sora és a franchise egyéb kellékei között csupán a véletlen játéka.

Szokványos öklözés – Antoine Fuqua: Southpaw / Mélyütés

Mindhiába szeretnénk, ha nem így lenne, de a 30-as évektől kezdődően beült Hollywoodba egy mélyhangú ökölvívómozi-paradigma, amely azóta is cenzori szigorral szabja meg az egyszeri boxolók ábrázolhatóságának kereteit. Az a fajta alkotó-néző kompromisszum ez, amely szűk látókörében tökéletesen egysíkú és egyenmintájú műfajdarabokat tűr csak meg, és amely nem csak a boxolókat hősiesítő filmekre jellemző.

Ökölség – Shawn Levy: Real Steel / Vasököl

Hollywood egyik kedvenc mítosza (mert ugye tudjuk, hogy csak egy mítosz?) az ún. „kisebbik királyfi” története, a Dávid versus Glóriát-sztori, a defavorizált szereplő apoteózisa, az örök „underdog”-mese, a semmiből felkapaszkodó, a felfuvalkodott erőseket meglepetésszerűen legyőző amerikai álma.

Megéri győzni – John G. Avildsen: Rocky, 1976

Az 1976-ban a legjobb filmnek (és rendezésnek) járó Oscar-díja(ka)t besöprő Rocky könnyű szülésnek számított. A film – hollywoodi mércével – viszonylag kevés pénzből (kb. 960 000 dollár) készült és nagyot durrant. Megfelelt a közönség ízlésének, és a mai napig élesztgeti (s egyben rombolja) saját kultuszát: 4 évtized alatt 6 részt is megélt sorozattá nőtte ki magát.