Tévéfilm a vásznon – Delbert Mann: Marty, 1955

1965-ben csupa sztárparádét felvonultató film került az Amerikai Filmakadémia döntéshozóinak asztalára – legalábbis a legjobb filmért járó Oscar-szobrocskáért ilyenek küzdöttek meg1, és a kiválasztott ötbe be sem került Elia Kazan Édentől keletre című munkája. Az év legjobb filmje címet pedig a sokáig csak televíziós sorozatok rendezőjeként ismert Delbert Mann első mozis rendezése nyerte el.

Az itáliai filmek indiszkrét bája – Olasz filmek a TIFF-en

A TIFF első Chirilov-interjúinak egyikében elhangzott, hogy számszerűleg idén minden korábbinál több az új szekció, köztük az országok filmjeit bemutató kategóriák. A finn filmek csoportja volt a legrendezettebb, az olasz filmeket bemutató szekció azonban eklektikusra sikerült: kidolgozott, megmunkált és felületesen összehozott alkotás egyaránt volt benne.

Bábeli káosz Gomorrában – Matteo Garrone: Gomorra

A néző akarva-akaratlanul is nagy elvárásokkal lát neki egy olyan film megnézésének, amely rendezőjének kezében még ki sem hűlt a frissen elnyert cannes-i díj, mégpedig a zsűri nagydíja. Az meg csak a ráadás, hogy jövőre az Oscaron is képviselni fogja az olaszokat. Már rengeteg nézőt meghódított ez a film – de mi is lapul valójában a beszédes cím mögött?

Stefano szerint a világ – Gianni Zanasi: Non pensarci

A 35 éves Stefano zenekara nem teljesen sikertelen, de az átütő berobbanás még várat magára. Az egyik fellépésen énekesük a közönség közé veti magát. Szép performansza és lezárása lehetne ez a koncertnek, a nép azonban félrehúzódik, Stefano társa pedig padlót fog. A keretbe zárt vígjáték már több fesztivált is megjárt: keserédes történet a napfényes Riminiből.