Paolo Sorrentino 2001-es elsőfilmje után tért vissza Nápolyba, hogy egyszerre írjon szerelmeslevelet szülővárosához és dolgozza fel gyerekkori traumáit az Isten kezével.
Ami a filmen olyan jól áll Woody Allennek, az ebben a közel félezer oldalas könyvben sokszor kínossá, túlbeszéltté, felszínessé válik. Mondhatnánk úgy is, hogy amíg forgatókönyveinek irodalmi ambíciói vannak, addig önéletrajza nem rendelkezik ilyennel.
A látatlanban is Almodóvar 8 és ½-jének fémjelzett önéletrajzi eposz, bár nem ereszkedik Fellinihez hasonló mélységekbe, őszinte vallomásai által mindenki számára tartogat valami személyeset. És mi ez, ha nem a mozi valódi esszenciája?
Az Aminek álmodom mindazoknak ajánlható, akiket egy kicsit is érdekel az elmúlt közel fél évszázad egyik legkülönösebb filmművészének élete és gondolkodásmódja, aki kíváncsi rá, miben áll a „Lynch-rejtély”. Ez a sajátos műfajú könyv azonban nem annyira David Lynch műveihez, mint inkább a jelleméhez visz közelebb.
Az életrajzi könyv nem sok újat tud nyújtani egy igazi rajongónak, aki pedig nem volt oda a Carlo Pedersoliból lett Bud Spencerért, az nem valószínű, hogy emiatt a könyv miatt fogja megkedvelni. De a könyv relikviaértéke nem vész el, elég lesz ahhoz, hogy elinduljon a filmes idézgetés.
