Filmtett-legek 2017

Év végén visszatekinteni az elmúlt 12 hónapra, ha kicsit közhelyes is, de mindig tanulságos. Tavaly és tavalyelőtt főleg Oscar-közelbe került filmekről szóló kritikákat kerestetek a Filmtetten és a magyar filmesekkel készült interjúk voltak a legnépszerűbbek – íme az idén „rongyosra olvasott” filmtettes írások listája!

2017. december 30.

Filmtett-legek, 2016

Hihetetlennek tűnik, de már megint csak úgy elröpült egy év. A tavaly is megnéztük ilyentájt, hogy melyek voltak a legolvasottabb cikkeink, meg hogy milyen kulcsszavakkal kerestetek a leginkább, az idén is furdalt a kíváncsiság. Reméljük, téged is :D

2016. december 30.

Az „igazság” hitelesítője – Abbas Kiarostami-portré

Sok közhelyet leírtak a július 4-én elhunyt iráni rendezőzseniről, Abbas Kiarostamiról. A régóta terjedő Godard-, Kuroszava-idézettől a ’90-es évek iráni újhullámában betöltött szerepén és a dokumentum, fikció, líra mezsgyéjén egyensúlyozó érzékiségén át az európai korszakának esztétizálásáig. Az élete utolsó részében Franciaországban, de valójában a tágas nagyvilágot körbeutazva alkotó művész keleti világlátást hozott Európába, még akkor is, ha az oeuvre-je sok szempontból hasonlít a nyugati filmalkotók pályájának ívére.

Filmtett legek 2015

Évvége van, és minden szerkesztőség közzéteszi éves toplistáját kedvenc filmjeiről. Mi szakítunk a hagyománnyal, és egy lacani poszt-meta-pszeudo-önreflexív gesztussal idei saját cikkeink toplistáját közöljük. Kellemes újraolvasást!

2015. december 30.

Rémálmok rendezője – Wes Craven-portré

Aligha túlzás kijelenteni, hogy a 76 évesen elhunyt Wes Craven személyében a valaha élt legjelentősebb horrordirektort veszítettük el. Az író-rendező legjobb filmjei mind tartalmuk, mind stílusuk terén kiemelkedőek.

Vasluiból Bukarestbe, Cannes-on keresztül 2. – Corneliu Porumboiu-portré

Aki nagyon akarja, váratlan mélységeket fedezhet fel a Când se lasă seara peste Bucureşti sau Metabolism című filmben. Az igazság az, legalábbis a kisebbség kisebbségének szemszögéből – azokra gondolok, akik látták a filmet, de nem éreztek rá az ízére –, hogy Porumboiu eltávolodik az első munkáiban megismert, eredeti rendezőtől, akinek tényleg volt mondanivalója, nem szorította saját magát az aktuális divat korlátai közé, és a pillanat kánonjaihoz simuló, önként személytelenedő játékossá változik.

Jim Jarmusch világa 2.

Jarmusch, aki nemrég ünnepelte a 61. születésnapját, New York avantgárd művész-zenészvilágába csöppenve kezdett el filmkészítéssel foglalkozni a nyolcvanas években. Első filmjei elválaszthatatlanok ennek a szubkultúrának az életérzésétől és zenei világától, amelynek éppúgy része a graffiti, a rap, a break, mint a keleti filozófia, a latin-amerikai zene vagy éppen Tom Waits new wave és blues sanzonjai. [első rész itt]

Jim Jarmusch világa 1.

Úgy látszik, még mindig várnunk kell arra, hogy beülhessünk a moziba Jim Jarmusch új, Only Lovers Left Alive című filmjére, amit már a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon bemutattak. Reméljük, most már hamarosan mi is láthatjuk a Tom Hiddleston és Tilda Swinton főszereplésével készült, romantikus vámpírfilmként emlegetett opust. Amíg erre sor kerül, gondolatébresztő áttekintésünkkel szeretnénk fokozni a várakozás izgalmát.