Esernyők és szélmalmok – Michel Legrand-portré

Kevés olyan zeneszerző akad, aki egyszerre képes drámailag sikeres aláfestést és igazi fülbemászó slágereket írni – főleg, ha ugyanazon a filmen belül kell elérni ezt a hatást. Az idén januárban elhunyt Michel Legrand mind Franciaországban, mind Hollywoodban tevékenyen kivette a részét a munkából, karrierje minden évtizedében nyerve egy Oscart. Míg az aláfestések díjakat nyertek, a dalok jazzsztenderdekké váltak.

Multiverzális animáció mindenkinek – Spider-Man: Into the Spider-Verse / Pókember: Irány a Pókverzum!

Néhány hónappal azután, hogy meglehetősen hangosra sikerült a kirúgásuk a legutóbbi Star Wars-Disney-termék, a Solo rendezői székéből, Phil Lord és Chris Miller átvehette a maguk közös Oscar-díját: ha rendezőként nem is, de íróként és producerként a csúcsra értek. A Ruben Brandt nem jelölése után érthetően kissé szurkálódó hangulatban ültem le megnézni az Oscar-díjas Pókember-rajzfilmet, de ezúttal meg kellett adnom, méltó helyre került a díj.

Olcsóbb, mint nyaralni – Gabriele Salvatores: Mediterraneo

Vannak filmek, amik nem hazudnak, nem akarják magukat többnek kiadni, mint amik, és ezt már a csodásan semmitmondó címükkel is közlik. Az 1991-ben legjobb külföldi filmnek járó amerikai filmakadémiai díjat olasz földre szállító Mediterraneo pedig pontosan ilyen: egy hangulatos, tág, nemzetközi közönség által könnyen felismerhető valamit idéz meg a semmi igazán konkrét dolgot nem jelölő szó hangzása, és pontosan ennyire hangulatos, tág és könnyen befogadható a cím mögé „bújt” film is.

Sir Oscar-díj – Daniel Day-Lewis portréja

A „világ legjobb színésze”, a „férfi Meryl Streep” – ilyen és ehhez hasonló módon szoktak rá hivatkozni. Daniel Day-Lewis színművészi karrierje – állítása szerint – véget ért, ám ha mégis újra bekopogna a film világába, biztosan jó ajtó előtt fog állni. A kérdés leginkább az, hogy lesz-e, aki pótolja ezt a fajta elszántságot, ilyen minőségi teljesítmény-fedezettel?

Fejedelmi film fejedelmi szereplőkkel – Csapón kívül 29.: Anthony Harvey: The Lion in the Winter / Az oroszlán télen

Ha már Oscar-szezon van, emlegessük az Oscar-díjasokat. A díj eddigi történetében Katharine Hepburn nyerte el legtöbbször a legjobb színésznőnek járó szobrocskát, pontosan négyszer, amihez nem mellesleg jön ráadásként még nyolc jelölés. A harmadik díjat az Az oroszlán télen című idén ötvenéves alkotás női főszerepéért zsebelte be 1969-ben. Az Anthony Harvey rendezte történelmi filmdráma hét jelölésből hármat váltott díjra, meg persze kapott néhány BAFTA- és Arany Glóbusz-díjat is.

Amikor Mel Gibson tényleg felakasztotta magát – Csapón kívül 28: Mel Gibson: A rettenthetetlen / Braveheart

Giccs vagy monumentális történelmi dráma – A rettenthetetlent lehet szeretni vagy lenézni, de Mel Gibson második rendezői próbálkozása két Oscar-díjat kapott 1995-ben (kritikánk ide kattintva olvasható). Gibson felakasztotta magát a film kedvéért, a műlovak 6 métert voltak képesek vágtatni és a csatajelenetekben igaziból összeverekedtek a statiszták.

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.