Történelmi szereplőkről életrajzi filmet készíteni rizikós dolog, az ilyesfajta filmek sokszor abba a hibába esnek, hogy túlságosan ragaszkodnak a saját maguk által gondolt mondanivalójukhoz, és teszik mindezt adott történelmi személy valós életrajzának a kárára (pl. Oliver Stone szinte bármelyik biopicje, de leginkább a Nixon), és legtöbbször ömlengős, saját fontosságában arrogánsan magabiztos, háromórás eposzok születnek belőlük.
A Jackie nem hagyományos biopic. Nem hajlandó könnyes, rózsaszín tündérmesét fabrikálni az ikonikus rózsaszín kalapos First Ladyről, hanem helyette fragmentáltan, történetszálak között ugrándozva, sok nagyközelivel, hátborzongató, disszonáns hangsávval mutatja be a legenigmatikusabb elnöközvegy merénylet utáni állapotát. Egy Oscar-esélyes filmben.
Holnap ér véget Európa egyik legnevesebb fesztiválja, a Berlinale. Mint minden évben, idén is a nagyjátékfilmes szekció kapta a legnagyobb figyelmet. A versenyprogram sokszínű volt, több különböző generáció filmjeit is felvonultatta.
