Kisfilmekről szabadon – Szemelgetés a 40. Magyar Filmszemle rövidfilmjeiből

Az idei filmszemlén különösen finom (film)falatok közül csemegézhetett a nagyközönség. Az összesen 8 kisjátékfilmes blokk keretein belül, látványvilág és mondanivaló tekintetében igen változatos műveket szemlélhettünk. Mivel szinte mindegyikben volt valami különleges, joggal mondhatjuk: igazán jól járt, aki a kisfilmek megnézése mellett döntött.

Veszedelmes (v)iszonyok – Pálfi György: Nem vagyok a barátod / Nem leszek a barátod

Pálfi nagyjátékfilmjeinek visszatérő kísérőhatása, hogy szinte másodpercek alatt képesek végletesen megosztani a közönséget, keveseket hagyva a hezitálás vagy a közömbösség pozíciójában. Nincs ez másként legújabb, két nagyobb munka között leforgatott opusával sem, amely kevésbé míves képi világával, nyomasztó atmoszférájával, (ir)reális szereplőivel ismét könyörtelenül két táborra osztja majd a nézőket.

Prepa(pa)ráció – Pálfi György: Taxidermia

Gyomrunkba, ágyékunkba bokszoló, netán lelkünkbe gázoló közelképeivel és degenerációs esettanulmányaival a Taxidermia elsőre épp oly bizarrnak, kereknek, tökéletesre csiszoltnak és meghökkentőnek tűnhet, mint egy üveggömbbe öntött embrió-kulcstartó. De a benne leginkább zavarbaejtőbb talán mégsem a (nagyon is emberi) testi üzemmód közvetlen közeli követése, sem a (részben már Parti Nagy által megírt) extrém szereplők és történések megjelenítése, hanem inkább az, hogy univerzum-szerű szerkezetbe rendezettsége miatt groteszk emberképet felmutató világértelmezésnek is tekinthető.

Miért tiltottabb a gyönyörszerzés egy emberélet kioltásánál? – Interjú Pálfi György rendezővel

Pálfi György Hukkle című első egészestés filmje természetfilmbe oltott krimi, majd készített egy találó magyar képregény-adaptációt. Műfajilag kevert alkotásai sorába egyértelműen illeszkedik a Taxidermia, mely zsigerig hatol, s bár a tabudöntögetések kora már lejárt, mégis közbeszéd tárgyává vált a benne megfogalmazott képi világ, a csömör és az explicit szexualitás. Az emberi lét és gyarlóság mindennapjai egy rendező szemüvegén keresztül.

Friss képkalandok

Fiatal magyar filmes nemzedék – sokat emlegetett címke, amely egy hihetetlenül színes alkotói tábort takar. Szó sincs hasonló látásmódról, törekvésekről, csak elvétve találunk közös vonásokat. Az alábbiakban az utolsó Simó-osztály néhány tagjához: Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, Pálfi György, Török Ferenc indulásához térünk vissza, első nagyjátékfilmjük szokatlanul erős látványvilágában kalandozva.

Hely nélküli helyeken – X. Titanic Filmfesztivál, Budapest, 2002. október 10–20. – Hullámtörők szekció

Hajó: a tér egy úszó darabkája – írja Foucault – „egy hely nélküli hely, a képzelet legkimeríthetetlenebb tárháza.” Igaz, azzal folytatja, hogy „a hajó nélküli civilizációkban elapadnak az álmok”, de hajózni tenger nélkül is lehet, az álmodozáshoz pedig tenger és hajó sem szükségeltetik. Ősszel például mindig van néhány olyan nap, amikor a filmes közvéleményben minden hajózástechnikai hasonlat és szakszó új értelmet kap: a Titanic filmfesztivál válogatott rakománya azzal kecsegtet, hogy utasai tenger és hajók híján is világot látnak majd.

Rejtély, irónia, mozaik – Pálfi György: Hukkle

„Öregúr csuklik a padon, részeg fiú horkol a kocsin, jóságos arcú nénike gyöngyvirágot szed a réten, asszonyok varrnak a varrodában, férfiak kugliznak a kocsmában, a méhész kipörgeti a mézet, az aratógép aratja a búzát, amiből a malomban liszt, majd a nagymama konyhájában nokedli lesz, a rendőr pedig nyomoz...” – ajánlja filmjét a nézőknek Pálfi György a 33. Magyar Filmszemle díjnyertes elsőfilmes rendezője.

Fiatal filmesék – A 33. Magyar Filmszemle játékfilmjeiről II.

A sajtó-akkreditációs kálvárián magát sikerrel átverekedő újságíró végre felszusszanhat a Corvin mozi Jávor termében. Csütörtök délelőtt elkezdődik, és kedd délutánig tart a filmáradat, napi öt-hat játékfilm kerül terítékre, akárcsak egy királyi lakomán, mely egy hétig is eltarthat és az egyik fogás a másikat éri. És azt látni, hogy a tavalyi csoda folytatódik, legalábbis ami a fiatal filmesek áttörését illeti. A tavalyi Moszkva Tér és a Macerás ügyek után most újabb fiatal filmek születtek.