Jorge atya fél élete(i) – Beda Docampo Feijóo: Francisco – El Padre Jorge / Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig

A szentek életéről és karizmatikus egyházi személyekről készült, többnyire tévéfilmes eszközökkel operáló alkotások dömpingje az utóbbi időkben szinte szubzsánerré fejlődött. Céljuk – a középkori legendákhoz hasonlóan –, a kiválasztott személy életének vallásos érzületű, szentimentális, tanító jellegű bemutatása. E mozgóképek sorában vannak kiemelkedő és kevésbé sikerült, dagályos alkotások is. Az első dél-amerikai pápa népszerű személye szinte ordított egy ilyen presztízsfilm legyártásáért. Kérdés azonban, hogy a zsáner mérlegének melyik tányérját izmosítja a Ferenc pápa című mozi.

Vidéki erkölcsök – Małgorzata Szumowska: W imię... / Az Ő nevében

Małgorzata Szumowska munkája érzékeny témákat feszeget – katolikus egyház vs. mai (lengyel, vidéki) valóság vs. homoszexualitás vs. pedofília vs. antiszemitizmus –, s bár nézhető és szimpatikus a próbálkozása, a film végig megmarad a felszín piszkálgatásánál, valahogy nem sikerül mély és erőteljes történettel előállnia. A W imię… első blikkre lengyel Jagtennek ígérkezik, de nem az lesz belőle. Sajnos.

Dirty dancing, ír módra – Ken Loach: Jimmy's Hall / Tiltott táncok

Ken Loach rendező és Paul Laverty forgatókönyvíró összeszokott párost alkot évtizedek óta. Most két év után térnek vissza a mozikba egy önmagukhoz és korábbi „teljesítményükhöz” képest középszerű filmmel. Melodrámával kevert kosztümös életrajzi drámát kapunk az egyetlen emberről, akit valaha per nélkül kitoloncoltak Írországból.

„Ez az istentelen igéje…” – Buñuel eretnek „örömhírei”

Különös dolog, de amikor a Vatikán összeállította a legfontosabb vallási filmek listáját, egy olyan rendező moziját is kiválasztották, aki magát ateistának vallotta és filmjeiben permanensen kigúnyolta, sőt fölöslegesnek kiáltotta ki az egyházat. Luis Buñuel Nazarinja (1958) mégis a „hit” kérdéseinek egyik legkifejezőbb darabja és legnagyobb paradoxonja is a rendező „ateista” evangéliumának.