Az intimitás határai – Thomas Vinterberg: Kollektivet / The Commune / A kommuna

„Egy nagy házban elveszítjük egymást” – hangzik Erik, a középkorú egyetemi tanár szájából a jóslatszerű kijelentés, ami egyértelmű irányba fordítja a cselekményt. Thomas Vinterberg új filmje azonban mégsem elsősorban az eltávolodásról szól, hanem azt feszegeti, hogy hol húzódnak és milyen erősek az intimitás határai.

Egy másik negyvenéves szűz – Dagur Kári: Fúsi / Virgin Mountain

Ha azt olvassuk egy filmről, hogy egy negyven éves, túlsúlyos, szűz férfiről szóló romantikus komédia, már tudjuk is, mire számítsunk: vicces ügyetlenkedésre, barátok által szervezett nagy gardróbátalakításra, az igaz szerelemre, amely túllát a külsőn, s „jobb később, mint soha” alapon utoléri még szerencsétlen főhősünket is. Nos, Dagur Kári legújabb filmjében semmi sincs ezekből. Szerencsére.

Nincsenek alapelvek, csak körülmények – Terrence Malick: Knight of Cups

Terrence Malick legújabb filmje egy olyan hollywoodi ember szemszögéből nézve festi fel a talmi sikerlét szükségszerű bukását, akinek mindene megvan és nincs semmije. Egyvalami mozgatja az álomgyári sztárvalakit: az idő és tér dimenzióin túlmutató kutatás, a teljesség meglelése élete kiteljesedett üressége mögött.

Szerelem – Terrence Malick: To the Wonder

Mikor a remetelétből két éve kilépő Terrence Malick bejelentette, hogy Az élet fája után egyből egy második filmmel is jelentkezni fog, mindenki csak nézett, nem tudván mire vélni a dolgot. A kortárs amerikai film egyetlen kanonizált bujdosó filozófusa minderre azonban még rátett egy lapáttal. Azzal a hírrel ugyanis már csak nagyon kevesen tudtak mit kezdeni, hogy a To the Wonder zsánerét tekintve nem lesz más, mint egy szerelmi melodráma. A kész filmet látva azonban a kényelmetlen műfajiság érzete rendkívül gyorsan semmissé válik, ugyanis a To the Wonder tökéletesen illeszkedik a rendező munkásságába – jelentsen ez valakinek jót, vagy rosszat.

Adele esete az amerikai pitével – Jason Reitman: Labor Day / Nyárutó

A Juno és az Egek ura rendezője bekopogott a kertvárosi melodrámák ajtaján, és a verandán hagyta a rá jellemző, szerethetően gúnyos hangnemet. Bent egy hazai pályán szomorkodó Kate Winsletet, egy macsószerepből kitörni készülő Josh Brolint, és egy különösebb színészi eszköztár nélkül is jól játszó gyerekszínészt talált. Meg némi barackos pitét.