FilmPárosban… – Richard Linklater-portré 2.

Richard Linklater a 90-es évek grunge életérzésének feldolgozása után álommásolatokban kereste az élet ontologikus egységét. Generációs életérzéséből azonban nem maradhatott ki a szerelem témája, a fogyasztói társadalom kritikája és az amerikai történelem kisebb legendái se. Emellett bebizonyította, hogy a nagy narratívákat tagadó művészfilmes, ha kell, képes lavírozni az ipari filmkészítésben is.

A majdnem hiteles másolat – Alexandru Maftei: Bună! Ce faci? / Szia! Mi újság?

Az új román film a konfliktus érdekében vagy szocreál miliőbe helyezi szereplőit, vagy a mai társadalmi jelenségeket próbálja magyarázni – ha nem így tesz, akkor úgy tűnik, amerikai komédiautánzatokkal rukkol elő. Többé-kevésbé az utóbbi kategóriába tartozik Alexandru Maftei vígjátéka, a Bună! Ce faci? (Szia! Mizujs?) is, és kedves limonádéfilmnek ígérkezik.

Egy tézis nyomában – Patrice Chéreau: Hajsza

A pályáját kamasz-színészként kezdő, majd színházi-, opera- és filmrendezőként egyaránt elismert Chéreau új filmjében nem tudja megismételni a pályája csúcsát jelentő Intimitás (Intimacy, 2001) sikereit: a Hajsza jobb pillanatai ellenére is tételszerű és kissé fárasztó. Rendezője soha nem tudott „leszokni” a színházi gondolkodásmódról, s ezúttal – az Intimitástól eltérően – annak buktatóit sem tudta elkerülni.

Nyomokban Egoyant tartalmaz – Atom Egoyan: Chloe

Öt évvel ezelőtt, amikor Egoyan elkészítette Az igazság fogságában című filmjét, a kritikusok és a „keményvonalas” rajongók megütközve konstatálták, hogy Kanada – Cronenberg mellett – legismertebb és következetesen szerzői filmese a jelek szerint behódolt Hollywoodnak. Akkor persze lehetett egyszeri „botlásként” vagy kitérőként értelmezni a dolgot (Egoyan megmutatta, hogy ilyet is tud), legújabb filmje, a Chloe viszont cáfolni látszik a feltételezést.

A négyszögletű kerek erdő – Lars von Trier: Antichrist / Antikrisztus

Arról nincs tudomásunk, hogy érzi magát jelenleg Lars von Trier, de az Antikrisztus című botrányfilmje nagyon sokat elmond arról, hogy érezte magát az elmúlt pár évben. Depresszió, frusztráltság, kreativitás-hiány, sőt, félelem attól, hogy képtelen lesz valaha is alkotni. Az Antikrisztus valahogy mégis elkészült és a filmtörténelem ismét gazdagabb lett egy olyan szerzői alkotással, amiről máris sokat beszéltünk – és még sokat fogunk beszélni.

Végre, végre! – Dyga Zsombor: Köntörfalak

A korábbi évek rossz tapasztalatai és keserű csalódásai miatt hiába előzte meg nagy várakozás Dyga Zsombor kamaradrámáját, egy kevés félsz mégis ott bújkált az emberben, amikor helyet foglalt a Mom Park mozitermében. A bő 80 perc megtekintése után azonban már világos, hogy Dyga legújabb rendezése a legkevésbé sem csalódás. Sőt, az idei Filmszemle egyik legjobb alkotása. Igen, a Köntörfalak nagyon jó film.

Magyar relativitás – Orosz Dénes: Poligamy

Lassan megszokjuk, hogy a totálisan gagyi és a nehezen befogadható, kísérletező fesztiválfilmek közé nem képes beékelődni egy stabil magyar közönségfilmes középút. Évről-évre feltűnnek olyan alkotások (Csinibaba, Kontroll, A nyomozó), amelyek többé-kevésbé fel tudják rúgni a magyar film status quo-ját, forradalmat azonban nem tudnak elindítani. Hasonlóra tör Orosz Dénes filmje is, de azért ne várjunk csodát.

Pop, csajok, impotencia – Chris Waitt: A Complete History of My Sexual Failures / Szexuális kudarcaim teljes története

Mit csináljunk, ha harmincas éveinket taposó, de felnőni képtelen, lusta, impotens, rendetlen britek vagyunk, akiket az eddigi összes barátnő elhagyott és akiknek még filmötlete sincs? Egyszerű. Csináljunk „dokumentumfilmet” a csajokkal való összeférhetetlenségünkről, az erekcióra képtelen farkunkról és az életuntságunkról.