Egy műfaj születése – A képregényfilmek története. 2. rész

Az első részben röviden áttekintettük, hogy miként jutott el a képregényfilm műfaja a kezdeti „primitív”, naiv időszakából a rizikósabb alkotásokig, odáig, hogy már itt-ott felbukkant komolyabban vehető próbálkozás az adaptálásra, most pedig folytatjuk a filmtörténeti áttekintést, amely a képregényfilm mint tagadhatatlanul önálló, erős műfaj létrejöttéhez vezető utat mutatja be.

A Paul Giamatti-menet – Sophie Barthes: Cold Souls

Descartes-idézettel kezdődik Barthes munkája – azonban a látszat ellenére nem filozófiai vagy irodalomelméleti értekezésről van szó. A szerző ugyanis nem Roland, hanem a vele csupán névrokonságban álló Sophie Barthes, akinek első, Sundance-fesztivált illetve annak forgatókönyvíró workshopját megjárt játékfilmje lényegében a descartes-i dualizmus teljes elfogadásán és szőrmentén való kifigurázásán alapszik.

A gázsi – John Woo: Paycheck / A felejtés bére

Uma Thurman elképesztően kék szeme és búzakalász színű haja. A fehér metró, netalántán a jövő metrója, amelyik úgy néz ki, mint valami óriás hernyó Ben Affleck-et üldözi, és pont a kellő pillanatban megáll. Ha gyorsan válaszolnom kell, hogy mi is jut eszembe a filmből vagy a filmről, hát ez az a két jelenet, amely mély hatást tett rám, a többi pedig felejthető.