Elszakíthatatlan kötelék – Anyák és fiúk a filmvásznon

Édesanyák és fiaik kapcsolata igazi aranybánya a filmes alkotók számára, hiszen az emberi kötelékek talán legkomplexebbjéről van szó. Míg a filmtörténet az apákra és fiaikra helyez nagyobb hangsúlyt, valójában az anya-fia viszony tartogatja a legtöbb konfliktustmagában.  Az emberi/családi kapcsolatok különböző formáinak filmes előfordulásait vizsgáló tanulmánysorozatunk következő részében abban merülünk el, hogyan jelennek meg az anyák és fiaik a filmművészetben. 

A kilenc órán keresztül forgatott szexjelenet – Csapón kívül 50.: ¡Átame! / Kötözz meg és ölelj!, 1990

Miközben Pedro Almodóvar és Antonio Banderas izgatottan várják, hogy 92. Oscar-díj átadóról vihetnek-e majd haza szobrocskát, egyik legsikeresebb közös filmjük, a Kötözz meg és ölelj! épp harminc éves lett. Egy „klasszikus” korai Almodóvár film ez, fekete humorral átitatott romantikus komédia egy kis BDSM-rájátszással.

Cannes percről percre

Cannes-on a (film)világ szeme, mi pedig rendhagyó módon számolunk be idén az eseményekről: tudósítónk írott pillanatképeket küld, naponta többet is, úgyhogy afféle „csiripelésekből” összeálló tudósításunk folyamatosan fog frissülni. Stay tuned!

A filmet be kell fejezni, még ha vakon is! – Pedro Almodóvar: Megtört ölelések / Los abrazos rotos

Azt mondják, az édeshármas akkor működik, ha a szerelem egyenlő arányban oszlik szét a felek között, és ha a hármak egy egésszé egészítik ki egymást. Pontosan ennek a „nagy szerelemnek” lehetünk szemtanúi, ha megtekintjük a Megtört öleléseket, mert ők szorosan ölelik egymást: Pedro Almodóvar, Penélope Cruz és a mozi...

A kísértetek sosem sírnak – Pedro Almodóvar: Re-Volver

Almodóvar mindig képes meglepni hűséges nézőit. A spanyol Mester legújabb vállalkozásával ismét bizonyította, hogy képes az állandó, folyamatos megújulásra, kísérletezőkedve töretlen. Volver című játékfilmjének kirobbanó kritikai és közönségsikere késztette arra, hogy belevágjon a film folytatásába.