Mindegy, Gerard Butler megmenti! – Donovan Marsh: Hunter Killer / A Hunter Killer-küldetés

Míg a hasonló minőségű Támadás a Fehér Ház ellenben az amerikai elnök köszönhette neki az életét, itt most egy kézzel az orosz elnök bőrét menti, a másikkal a harmadik világháborút akadályozza meg. A Hunter Killernek már a címe is olyan, mint egy koradélutáni tévéfilmnek, ráadásul a végeredményt látva nehéz elképzelni, hogy az ördögbe jutott ez el a mozivászonig.

Vizsgálat néhány, minden gyanú felett álló polgár ügyében – Tudor Giurgiu: De ce eu? / Miért én?

Giurgiu már előző filmjeivel, az Emberek és csigákkal (Despre oameni și melci), valamint a Szerelem másképpel (Legături bolnăvicioase) megmutatta, hogy ha van román újhullám, akkor annak a műfajibb részén lubickol. A Miért én?-nel ezt erősíti meg, de új, merész vizekre evez: a megszokott kommunizmusbéli vagy a rendszerváltás utáni sztorik helyett egy olyan megtörtént eseményt választ alapanyagnak, amelynek politikai kontextusa erősebb mint valaha, ráadásul Romániában eddig meghonosítatlan műfajban teszi azt.

Elmondhatatlanul igaz történet – Michael Cuesta: Kill the Messenger / Jobb, ha hallgatsz!

Terjedelmes – de alapvetően mégis ismeretlen – életműve során Michael  Cuesta már egy raklapnyi Homeland-, Dexter-, és Sírhant művek-epizódot vezényelt le. A Jobb, ha hallgatsz azonban nagyjátékfilm, melynek valós eseményeken alapuló vaskos története könnyedén meg tudna tölteni egy nagyobb ívű sorozatot is. Cuesta veszélyes vizekre evezett tehát, és néha ugyan nehezen tud megfelelni  a mozis formátum feszesebb ritmus- és tempóigényének, filmje mégis meglepően működőképes, súlyosan rezonáló moralitás-tablóvá tud válni.

Leckék harmóniából – 21. Titanic-beszámoló I.

Jelen sorok írója első alkalommal van Titanicon, úgyhogy nehézkes lenne a fesztivál 21. kiadásának előző évekkel való összehasonlítása, annyi viszont minden bizonytalanság nélkül állítható, hogy erősen döcögve akart beindulni a hétvége, legalábbis fesztivál-szempontból. Szombaton és vasárnap például a főhadiszállásnak számító Urániában egyszem filmet lehetetett megnézni naponta. Ami testvérek közt is vérszegény felhozatal, főleg, ha a főváros egyetlen nemzetközi nagyjátékfilmes fesztiváljáról van szó. Úgyhogy azzal foglalkozunk, ami van.

Lendületben a magyar thriller – Szász Attila: A berni követ

Újabb magyar thriller, mely a történelmi félmúltból meríti témáját, felismerve, hogy a koromsötét 50-es évek kitűnő terepe a fegyelmezett műfaji kísérletezésnek. Bergendy Péter kellemes darabja, A vizsga új ösvényt tört a magyar bűnügyi film kopár rengetegében, most pedig itt a televíziós testvérprodukció, mely magabiztosan tapossa tovább ugyanezt az ösvényt.

Ha nincs mit mondanod, inkább hallgass – Robert Redford: The Company You Keep / A hallgatás szabálya

Amikor valahol Robert Redford nevét látom, hallom, mindig beugrik a Butch Cassidy és a Sundance kölyök biciklis jelenete. Ha mást sem csinált volna emberünk egész életében, akkor is ott volna a helye a filmtörténet mérföldkövei között. Pedig rengeteg mindent csinált: 68 filmben játszott/játszik (néhány példa a fent idézetten kívül: Mezítláb a parkban, A nagy balhé, A nagy Gatsby, Az elnök emberei, A Las Vegas-i lovas, stb.), 10 filmet rendezett/rendez (első filmjéért, az 1980-as Átlagemberekért mindjárt meg is kapta a rendezői Oscart), megalapította a pályakezdő filmeseket segíteni hivatott Sundance Intézetet, satöbbi.

A perzsa hadművelet – Ben Affleck: Argo / Az Argo-akció

Pár hónappal azután, hogy a Voyager 1 űrszonda alig 280 000 km távolságban elröppent a Jupiter mellett, a Philips bemutatta az első CD-t, a Szovjetunió megtámadta Afganisztánt, a világra jött Pink és Románia a hetedik ötéves terv dicsőséges útjára lépett, nos ekkortájt valahol Teheránban Tony Mendez CIA-ügynök hat amerikai diplomata hazajuttatásán fáradozott.

A ’68-as ügy – Costa-Gavras: Z / Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, 1969

Az 1968-as események, a diáklázadások és a prágai tavasz megítélése a mai napig kettős. Egy biztos, az akkoriban reneszánszát élő modernista film rendezői politikai aktivizmusukkal új korszakot nyitottak a filmtörténetben. Ám míg Godard, Marker, Truffaut főleg elméleti síkon próbáltak agitpropokat alkotni, addig az ifjú rendező, Constantin Costa-Gavras szinte berobbant a köztudatba politikai akciófilmjeivel.

Pakula-hommage hippi-humorral – Kevin Macdonald: State of Play / A dolgok állása

Összeesküvés, paranoia, igazság, nyomozás, moralitás és újságírók: Hollywood gyakran keverte tetszőleges arányban ezeket a címszavakat, meghatározva az oly divatos politikai thrillerek arculatát. A szerencsétlen magyar című A dolgok állása a 70-es évek hasonszőrű filmjei iránti nosztalgikus igényt nem elégíti ki, de megfelelő érzékkel keveri az összetevőket ahhoz, hogy az utóbbi idők egyik legjobb darabjává váljon az (al)műfajban.

Az elnök emberei – Pete Travis: Vantage Point / Nyolc tanú

A globális politikát, és az amerikai elnök ebben betöltött szerepét illetően a Vantage Point alkotói optimisták. És egyáltalán, az amerikai elnök IQ-ját illetően is. Én szkeptikus vagyok. De amíg kiderül, hogy ki lesz a világ urainak új ura, hátradőlhetünk, és megnézhetünk egy kis politikai akció-thrillert.