Berlusconi és a CGI-bárány esete – Paolo Sorrentino: Loro / Silvio és a többiek

A Silvio és a többiek ránézésre egy pimasz és invenciózus alkotás, de Paolo Sorrentino nem merte igazi kérdések elé állítani az életrajzi film alapjául szolgáló főszereplő, Silvio Berlusconi karakterét. Nem derül ki, hogy vajon Olaszország tartozik Berlusconinak ezzel a filmmel, vagy pedig fordítva, Berlusconi tartozik-e Olaszországnak valamivel? A néhány állítás, amit mégis tenni merészel, feloldódik a keretes szerkezet keresztény utalásai között, és a kegyelem egyneműsítő ereje még azt is elfedi, amit a film véletlenül megmutatott.

Szolidarista – Andrzej Wajda: Wałęsa – A remény embere

Az idén 88 éves lengyel rendező-doyen, Andrzej Wajda korához mérten biztos kézzel szállítja időről időre őszikéit, melyek hol az irodalomból (A bosszú, 2002), hol pedig a polák történelem tragédiáiból (Katyn, 2007), vagy kultikus alakjaiból válogatnak. Ez utóbbi tematikába tartozik a Wałęsa is, amely nemcsak az egyik legfontosabb 20. századi politikus életútja, de a rendező Ember-trilógiájának lezárása is.

Elhízott politikusok, babaarcú tinik – Mikael Marcimain: Call Girl

Már az Engedj be! és A tetovált lány hangos kritikai és közönségsikere is egyértelműen jelezte, hogy a svéd filmgyártás házatáján fontos folyamatok zajlanak, mostanra viszont minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a globális filmpiacon lassan a svéd film válik azzá, amit az utóbbi évtizedben a dán film jelentett: mindkét nemzet filmgyártása sikerrel vegyíti a lokális művészeti hagyományt univerzális műfaji sémákkal, így az exportképes végtermék egyszerre viseli magán az egzotikumnak is tekinthető helyi sajátosságokat, és „olvasható” egy vegyesebb összetételű globális moziközönség számára.

A programtervezet csődje – Damjan Kozole: Slovenka / Call Girl

Az Európai Unió 2008-as szlovén elnökségének programja egészen új értelmezést kapott Damjan Kozole legújabb filmjében. A Slovenka egy huszonéves egyetemista lány prostituálódásának történetén keresztül szintetizálja a tanács által meghatározott irányelveket, melyek leginkább a kultúrák közötti kommunikáció, a többnyelvűség és az audiovizuális területek fejlesztésének fontosságát hangsúlyozzák.

A rendkívüliség hagyományos dicsérete – Gus Van Sant: Milk

Úgy látszik, a filmek stílusa menthetetlenül hasonul a főhős tevékenységéhez: a közéleti személyiségeket, politikusokat középpontba állító biopic-ek stílusjátékok helyett a tárgyilagossághoz és dokumentarista hangvételhez vonzódnak. Gus Van Sant kísérletező kedvű alkotások után (Gerry, Elefánt, Az utolsó napok) egy életrajzi filmmel próbál beférkőzni az akadémia kegyeibe.