Az ördög Alexander McQueen-t visel – Craig Gillespie: Cruella / Szörnyella

Antihősök, gonoszok, gyilkosok, ellenségek, gaztevők. Megkérdőjelezhető jellemük ellenére a vászon visszatérő alakjai, népszerűségi mutatójuk ma már magasabb, mint a jó célért küzdő hősöké. Miért szeretjük nézni, ahogy lelkiismeretfurdalás (és egyéb kispolgári érzelmek) nélkül viszik véghez a legádázabb gaztetteket? Mi olyan vonzó abban, hogy valaki nevetve máglyára lobbantja a világot? Norman Batestől Darth Vaderen át Jokerig számos olyan karizmatikus főgonoszt találunk, aki nagyban járult hozzá az illető alkotás kultuszához.

Emberszabásúak a szélesvásznon – Remake-be szabva: Majmok bolygója (1968, 2001, 2011)

Minden remake esetében feltevődik a kérdés: tényleg szükség volt erre? Nem sok „újraértelmezés” képes az eredetije főlé nőni, de van olyan eset is, amikor ez sikerül. Persze nem árt hozzá néhány próbálkozás, de néha Hollywood is képes értelmesen adaptálni, sőt újraadaptálni. Ezen kevés pozitív példa egyike A majmok bolygója-széria, amelynek újkori inkarnációi sokszor feledtetni tudják elődeik hibáit, továbbgondolják, nem pedig megismétlik azok mondanivalóját.

Történelmi fantasztikum örök kamaszoknak – Gareth Edwards: Rogue One: A Star Wars Story / Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet

Némi deja-vu érzéssel foglaltam helyet moziszékemben a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet ún. „előbemutatóján”, tavaly ugyanis ugyanebben a moziban vártam óriási izgalommal Az ébredő erőt. Idén azonban közel sem voltam/lehettem ennyire izgatott, hiszen már a bemutató előtt tudni lehetett, hogy ebből a filmből sok minden, eddig elmaradhatatlannak tűnt elem ki fog maradni, többek között az ikonikus, felkúszó kezdőszöveg, és John Williams zenéje, amely nélkül talán sosem lett volna akkora siker a Csillagok háborúja, mint így.

A csajom és más futóbolondok a környezetemből – Arnaud Desplechin: Trois souvenirs de ma jeunesse

Arnaud Desplechin a francia mozi egyik aktuális nagyágyúja. Cannes-ba és a César-gálákra hazajár, legutóbbi filmje is nyert egy Quinazine des Réalisateurs-díjat (és nem lepődnénk meg, ha az előkészületben levő Les fantômes d'Ismaël is Cannes-ban debütálna, jövő májusban). Ennek ellenére nehéz lándzsát törni a Trois souvenirs de ma jeunesse (kb. Három emlék az ifjúságomból) mellett – de pálcát törni fölötte sem sokkal könnyebb. Nyomasztó, szívszorító, izgalmas vagy felemelően lírai pillanatok, gyönyörű képek és csodálatos zene váltakozik benne a percekre leülepedő unalommal.

A prequel sequelének hajnala – Matt Reeves: Dawn of the Planet of the Apes / A majmok bolygója: Forradalom

A majmok bolygója számomra az egyetlen olyan franchise, amely esetében jogosnak és érdekfeszítőnek tartom, hogy hollywoodi prequellel koronázzák meg. A 2011-ben elkészült, az eredeti film előzményeire épülő történet nagy sikernek örvendett, de lezárása már akkor is kételkedően mutatott a lehetséges folytatás irányába. A narratív időrend szerint elsőnek számító film egy búcsú képsorával zár, ahol Cézár és gazdájának útja véglegesen elválik. Ez egyfajta tudatos szálbontásnak hatott az akkori forgatókönyvírók részéről, majd a retrovírus terjedésével illusztrált végefőcím ezt ugyancsak megerősítette.

Borzalommentes szörnyfilm – Dan Scanlon: Monsters University / Szörny Egyetem

Sokan tudjuk azt, hogy az egyetemi élet nem is olyan... szörnyű... Azonban fel kell hagynunk ezzel a meggyőződésünkkel rögtön, amint megnéztük a Szörny Egyetemet, amely bizony arról mesél nekünk, hogy egyes felsőoktatási intézmények esetében mindennaposak a borzalmak, a rettenetek. A Disney és a Pixar házasságának legújabb szörnyszülöttje akár amolyan Harry Potter-paródiaként is értelmezhető, amelyben botladozva és (majdnem) abszolút pátoszmentesen ugyan, de az ijedelmek megtestesítőinek szinkópás ritmusban alakuló karrierjei épülnek.