Szegény Natasa – Julio Medem: Ma Ma/Mama

Van-e élet a halál előtt? Erre a kérdésre keresi a választ és talál ki életstratégiákat egy tragikus sorsú, erős jellemű szépasszony, egy szintén sorscsapásokkal sújtott, vallásos futball-impresszárió és egy érzelmes nőgyógyász, aki a legváratlanabb pillanatokban fakad dalra. Csak bírják a könnycsatornáink.

Egészségben, betegségben – Josh Boone: The Fault in Our Stars / Csillagainkban a hiba

A szerelemről feltehetően többen és többet írtak-alkottak, mint a demokráciáról – noha kevesebb sikerrel. A megannyi költemény, regény, festmény, filozófiai és pszichológiai értekezés, valamint film sem volt igazán képes megfogni a kevesebb súrlódás mentén haladva megfoghatatlannak nevezett érzelemösszességet, amit ezért a legtöbben – jobb híján – negációs kontextusban próbálnak meg értelmezni.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.

Vékony jégen – Jonathan Levine: 50/50 / Fifti-fifti

Halálos betegségről filmet készíteni elég nehéz sőt, sokszor hálátlan feladat, hiszen a történetet egyszerre kell személyessé és univerzálissá is tenni, ami rengeteg buktatót jelenthet. Egyrészt rengeteg nézőt kergethetünk be vele a mozikba, ha kellőképpen eladható a termék, másfelől elég egy ballépés, és máris támadások viharában találja magát a rendező. Legyen szó drámáról vagy vígjátékról, a játékszabályok borzasztó gyorsan fordulhatnak a rendező ellen.

A lét elviselhető nehézsége – Alejandro González Iñárritu: Biutiful

Ez a film a halálról szól. Ennélfogva az életről is. A halál mindenkiben közös, az életét mindenki úgy bonyolítja (le), ahogy tudja. Iñárritu filmjei, amellett, hogy mindannyiszor az egyéni sorsok mélyvizébe vetnek bennünket, a dolgok állásának szociális kontextusát sem mellőzik felvázolni – ilyen értelemben a Biutiful összetéveszthetetlenül Iñárritu-film.

Vígan megyünk… – Igor Cobileanski: Tache

Akár mulatságos is lehet a temetésed előkészítése, ha ez életed első nagy eseménye. Ha már megvan a helyi temető legjobb kilátással rendelkező sírhelye egy dombon, és vannak ismerőseid a szakmában (a temetkezési vállalatoknál), a dolog határozottan fennköltnek ígérkezik. Ez a lényege Igor Cobileanski „backwards comedy”-jének.

Kis film, nagy öregek – Rob Reiner: The Bucket List / Bakancslista

Két 70 körüli hollywoodi sztár-óriás, Morgan Freeman és Jack Nicholson vonzzák be a közönséget Rob Reiner egyébként bambácska filmjére, s ebből a szempontból a nézőknek nem is kell csalódniuk: a film több mint feléig a finom színészi játék feledteti a sztori és a tanulságok darabosságát.

Csendesen számolgatja a barbarizmusokat – Denys Arcand: Les invasions barbares / Barbárok a kapuk előtt

A Barbár inváziókban egyszer hangzik el a címbeli kifejezés, amikor egy nem túl hangsúlyos jelenetben a tévében arról beszél valaki, hogy a szeptember 11-i terrortámadás hatásában a Római Birodalmat elözönlő barbár hordákhoz hasonlítható, amelyek egy meggyengülő birodalom szervezetét kezdték ki. A film amúgy egy rákos beteg élete utolsó részéről szól, akinek fia minden lehetséges eszközzel igyekszik könnyebbé tenni a szenvedést: megkeresi a fiatalkori barátait, kórtermet bérel ki, heroint szerez számára, no meg hozzáértő drogfüggőt, és végül átsegíti a halálba.