A lovag sötét – Quentin Tarantino: Django Unchained / Django elszabadul
Az idei év leginkább várt filmje nem okoz csalódást sem a Tarantino-hívőknek, sem a jobb napokat is látott western rajongóinak. Csak néhány álszent emberjogi aktivistának.
Az idei év leginkább várt filmje nem okoz csalódást sem a Tarantino-hívőknek, sem a jobb napokat is látott western rajongóinak. Csak néhány álszent emberjogi aktivistának.
A botrányosan ritkán jelentkező, excentrikus francia filmes, Leos Carax (polgári nevén Alex Oscar) 13 évvel legutóbbi alkotása után ismét megmutatkozik, de nem egy filmmel, hanem egyenesen tizeneggyel, amiket a szürrealizmus felé kacsingató koncepción kívül egy zseniális színész köt össze.
Bizonyára sokan emlékeznek még Will Gluck gyöngyszemére, a nem is olyan rég kifejezetten nagyot sikert aratott Könnyű nőcskére. Olive remekül egyben tartott, felemelő történetét Gluck a tisztességesen felépített karakterek mellett filmtörténeti- és zsánerismereti reflexiókkal emelte ki a középszerből. Gluck idei alkotását, a Barátság extrákkal című romantikus vígjátékot is hasonló fogaskerekek hajtják előre – méghozzá szélsebes tempóban. Azonban Jamie (Mila Kunis) és Dylan (Justin Timberlake) barátság és szerelem közt a lepedők alá hulló kálváriája szerethető ugyan, de közel sem nevezhető gördülékeny, koherens műnek, melynek több oka is van.
Az időközben feloszlott Krétakör társulatnak nem ez az első, a színházat filmmel és tévével szimbiózisba hozó kísérlete. A 2005-ben DVD-n kiadott Feketeország után A Nibelung-lakópark is kilép a színházi keretek közül, és a mozivásznat választja közvetítőnek. A társulat tehát ismerős terepen mozog, Mundruczó Kornél pedig bizonyos szempontból visszatér az opera világához.