A Sonderkommandóhoz képest viszonylag könnyedebb témát választott második filmjéhez Nemes László, ám mégis sokkal nehezebb befogadni a Napszálltát, mint a Saul fiát.
Dan Brown nagysikerű franchise-ának harmadik felvonásába minden korábbinál több jutott az Indiana Jones-mozik misztikumából.
„Ez nem humor, hanem alpári majomkodás!” – fakad ki egy mókázó múmia láttán az Adéle és a múmiák rejtélye címszereplője. A film sokadik fárasztó poénját elszenvedve a néző joggal érezheti úgy, hogy e mondatot Luc Besson öniróniának szánta.
„Filmjeimet vitaindítónak szánom az amerikai puskacsőmozi és a néző hatalomfosztása ellen. Felhívás: kitartó kérdések mozija érdekében a hamis (mert gyors) válaszok helyett, tisztán láttató távolságtartás az erőszakos közelség helyett, provokáció és párbeszéd a fogyasztás és konszenzus helyett.” (Michael Haneke)
Haneke első játékfilmje óta – néhány kivétellel – ugyanazokból az elemekből építi fel alkotásait: a felbomlásra, pusztulásra ítélt polgári család, a videó és a televízió ijesztő lehetőségekkel bíró médiuma, az öncélú erőszak, fikció és valóság felcserélhetősége. A formai elemek is ismétlődnek: hosszú, lassú, állókamerás beállítások, kihagyásos szerkesztésmód, élesvágás.
