Egymillió légy nem tévedhet – Spike Lee: Oldboy

Kétféle ember van a világon: aki látta az eredeti Oldboyt, és aki nem. Nem tudni, Spike Lee remake-je ezek közül kiknek készült, de az első kategóriában található populáció lógó orral fog egy újabb rovátkát vésni a Hollywood apokalipszisát jósló naptárba. Megpróbáltam az utóbbiak bőrébe is bebújni, de nem sikerült: annyira zsigeri az immár tízéves dél-koreai film,  hogy nem is tudom már elképzelni magamról, hogy ne láttam volna. Hozzá képest eme remake pedig annyira felületes, hogy egy hét múlva már nem fogom tudni elképzelni magamról, hogy megnéztem.

Carrie Light – Kimberly Peirce: Carrie

Bár én már úgy fogok megöregedni, hogy – kivételes eseteket leszámítva – nem barátkozom meg a remake „műfajával” mint olyannal, a 2013-as Carrie-t, jóindulatú megközelítésben, lehetséges a hollywoodi újrahasznosítás divathullámán kívül is értelmezni, Stephen King kultikus regényének újabb adaptációjaként. De csak elméletileg.

Kiváló hazai termék – A Koreai Köztársaság filmgyártása

Az ázsiai kistigrisek legészakibb tagja szinte hihetetlen nyomorból támadt fel az 1980-as évek végén. A 20. század első felében az egész félsziget japán megszállás alatt állt, majd a második világháború és a területet kettészakító koreai háború után közel két évtized telt el a gazdagág talpra állításáig. Habár a konfliktus 1953-ban befejeződött, Észak- és Dél-Korea minden területen továbbra is egymás versenytársa maradt – ez a felállás természetesen a filmgyártásban is megfigyelhető. Napjainkra eljutottunk oda, hogy a koreai film (és ezalatt természetesen a dél-koreai filmet értjük) igazi slágertéma lett, nemzetközi szinten jegyzett rendezőkkel és külföldön is forgalmazható filmesekkel. Az út nagyon rögös volt.

Trendes feltámadás – Fede Alvarez: Evil Dead / Gonosz halott

Egy „az eredetit senkinek sem kell bemutatni” típusú film remake-jének létjogosultsága mindig kérdéses. Sam Raimi, az eredeti Evil Dead-trilógiával dobbantó rendező ezt a létjogosultságot most produceri kredittel erősíti meg, de potyára: az új film teljesen „raimitlen”, márpedig más vonzereje nemigen lett volna.

Műkincs, ami nincs – Michael Hoffman: Gambit / Dől a moné

A Coen-fivérek neve általában szinonim a színvonalas, ötletes szórakoztatással, legyen az produceri, írói vagy rendezői credit a stáblistán. A Gambit (bocsánat, ha nem használom a kivételesen idétlen magyar címet) azt bizonyítja, hogy nekik is lehet rossz napjuk. Nem valószínű, hogy ennél több időt töltöttek ezzel a forgatókönyvvel.

Alkonyat ellen – Craig Gillespie: Fright Night / Frászkarika

A klasszikus horrorfilmek remake-jeinek se szeri, se száma, viszont az eredetijükhöz méltó újradolgozásokat egy kezünkön megszámolhatjuk. A Frászkarika című vámpírmozival az utóbbiak listája bővül: a film nem jobb hangulatos origójánál, csak másmilyen, elődje hamvaiból új életre kel és harap.

A vadabb banda – Takashi Miike: 13 Assassins / Tizenhárom orgyilkos

A kortárs japán film egyik emblematikus filmese, Takashi Miike a tavalyi velencei filmfesztiválon Tizenhárom orgyilkos című mozijával szállt versenybe, mely egy 1963-as azonos című szamurájfilm remake-je. Noha a Miike-rajongó Tarantino volt a zsűrielnök, a film nem kapott díjat, pedig a japán fenegyerek őrületes Peckinpah-mozivá változtatta az alapul vett szolid szamurájfilmet.