Kern, amikor vígjátékot csinál a rákról – Kern András: Gondolj rám

Lépést tartani a korral és méltósággal megöregedni egyenként is kihívást jelent, de ha az ember egy kifejezetten rá épülő filmben bukja el ezeket, az már több, mint kínos. Kern András legújabb filmjével viszont nem is az a legnagyobb probléma, hogy a kutya sem hiszi el, hogy ez a megereszkedett, 58 évesnek hazudott férfi lenne a különböző életkorú női szereplők számára a vágy titokzatos tárgya; és még csak az sem, hogy mintha megállt volna benne az idő, és csak a kötelező termékelhelyezések emlékeztetnek arra, hogy már nem a 90-es években vagyunk. Hanem az, hogy a megúszásra játszik.

Az újrakezdés könnyedsége – Tom Hanks: Larry Crowne

Adott a 90-es évek legnagyobb sztárjai közül kettő, egy tündérmesébe illő narratíva a talajvesztett amerikai átlagember lelki újjászületéséről, egy börleszkes elemekből és bájos szerelmi szálból összegyúrt cselekményvilág, és még a humor sem altesti tájékok vagy felszínre áramló testnedvek köré hurkolódik. Az utóbbi években jobbára producerként serénykedő Tom Hanks egyszemélyes produkciója lágyan csiklandozza a rekeszizmokat, és másfél órára elűzi a borút a néző feje felől, de ez jobbára a nagyszerűen megírt főszereplőnek köszönhető.

A bűn a büntetés – Cristi Puiu: Aurora / Virradat

Az aurora latinul hajnalt jelent, ami tökéletesen értelmezi, szublimálja, félkövéresíti az új, háromórás Cristi Puiu-film tartalmát. Körülbelül olyan hajnalról van szó, amire másnapos fejjel ébredünk, félig kijózanodva, fáj mindenünk, bánt a napfény, de fel kell kelni, szerepet kell vállalni. Persze az erőviszonyok azonnal adottak egy ilyen reggelen...

Clint Eastwood mozgó (arc)képei – Egy rendhagyó rendezői pályaív Hollywoodban 1.

Ha nagyvonalakban próbáljuk áttekinteni, a történet úgy kezdődött, hogy a Névtelen Ember belovagolt a westernműfaj lassan elsivatagosodó tájaira, és nemhogy kilovagolt volna onnan, de – filmtörténeti léptékkel mérve – egyre több és nagyobb területeket hódított meg. Termékeny és sokoldalú életművét alaposan áttekinteni legalábbis egy kismonográfia terjedelmi kereteire lenne szükség.

Apák és fiúk – Tóth Barnabás: Rózsaszín sajt

Tóth Barnabás első nagyjátékfilmje nem hagy maradandó nyomot a nézőben, pedig összességében szerethető kis mozi. Fő gyengesége, hogy az ügyesen megírt dialógusok ellenére is túlzottan steril, sablonos marad. A Rózsaszín sajt tehát – címét meghazudtolva – színtelen, szagtalan, de amíg a szánkban tartjuk, egész kellemes íze van.