És ezennel megkezdjük a versenyprogram taglalását: nem is kevesebbel mint öttel. Ahányan annyifélék, szerte a világból, egyvalami közös: első- (vagy másod-)filmek.
Utoljára két éve vettük számba kedvenc vígjáték-sorozatainkat, azóta sok víz lefolyt sok tévécsatornán (búcsút mondtunk többek közt a nagyszerű Californicationnek) – íme hát négy a frissebbek közül, amiket szeretünk.
A kanadai rendező első amerikai filmje a mozi közönségét is foglyul ejti, mi pedig az őrület határán várjuk, hogy mikor szabadulunk a 150 perces fojtogató, néma terrortól – más szóval az év egyik legjobb krimijétől.
Stefano Sollima filmje, az olasz rohamrendőrökről szóló, megtörtént eseteken alapuló A.C.A.B. – Minden zsaru rohadék pontosan olyan brutális és botrányos, mint a címe.
A walesi születésű, de évek óta Indonéziában székelő Gareth Huw Evans második nagyjátékfilmje – szögezzük le még most az elején – teljes joggal lett felkapva. A The Raid: Redemption ugyanis csúcsra járatja az Evans által a Merantauban (2009) bemutatott harcművészet-imádságot, s annak ellenére, hogy – természetesen – nem beszélhetünk gáncstalan darabról, a The Raid nem csak a 2011/2012-es filmes évjárat, hanem az utóbbi jó pár esztendő legkíméletlenebb mélyütése a harcművészeti- és akciófilmes zsánereken belül.
Egy sematizmusba fulladó polgárháborús akciómozit (A nap könnyei), egy lebutított, melodrámába hajló történelmi kalandfilmet (Arthur király), illetve egy valamivel sikerültebb, de továbbra is a megszokott panelekből építkező politikai thrillert (Orvlövész) maga mögött hagyva Antoine Fuqua visszatért New York utcáira, hogy 3 kilátástalan helyzetbe jutott zsaru kálváriájának bemutatásával tegyen kísérletet egy, a nagyvárosi mocskot felszínre hozó krimi elkészítésére.
A 2002-ben induló, immár negyedik évadját taposó sorozat be tudja hálózni az egyszeri nézőt is. Úgy éri ezt el, hogy pusztán néhány szabályt hagy érintetlenül az amerikai tévésorozatok rendszeréből, a többi konvenciót pedig kíméletlenül megszegi.
Ritkák a jó trilógiák, mivel általában nem az ötlet, hanem az üzleti stratégia irányítja a folytatásokat. Emiatt mindig fenntartásokkal fogadtam a folytatásokat, főleg a Mátrix önmítoszának a lerombolása után (kacéran nevezhetnénk ezt is posztmodern játéknak, ha már Baudrillard-ra hivatkoznak, hehe), vagy említhetjük a Star Wars legújabb epizódjait.
A Following és a Memento után leforgatott Christopher Nolan-rendezés, az Álmatlanság egy éves késéssel és csakis a legszükségesebb marketing-kiegészítőkkel került forgalmazásra a romániai mozikban.
